Szerző: Koi Tamás

2021. október 29. 12:26

Viszik a PS5-öt, mint a cukrot

Közel egy évvel a megjelenése után gyakorlatilag továbbra sem lehet üzletekben találkozni a Sony PlayStation 5 játékkonzolaival, a cég ugyanakkor így is eladott belőlük 13,4 millió darabot.

Jó eséllyel túlszárnyalja a PS4 eladási rekordját a Sony kurrens játékkonzol-generációja, a PS5, legalábbis erre utalnak a japán vállalat második üzleti negyedévének számai. A cég három hónap alatt 3,3 millió PS5-ön adott túl, ezzel az eladások globálisan meghaladták a 13,4 milliós darabszámot.

ps5_editions

Bérkutatás és menedzserhalál

A 2026-os informatikai fizetéseken pörögtünk, aztán majdnem sikerült lebeszélni mindenkit a menedzser karrierről.

Bérkutatás és menedzserhalál A 2026-os informatikai fizetéseken pörögtünk, aztán majdnem sikerült lebeszélni mindenkit a menedzser karrierről.

A PS5 játékkonzolokra a gép megjelenése óta folyamatosan nagyobb a kereslet, mint amit a Sony ki tud szolgálni, elsősorban a szinte minden kapcsolódó iparágat érintő globális chiphiány révén. A boltokba érkező készletek gyakorlatilag azonnal elfogynak, vagyis az említett 13,4 millió játékkonzol szinte 100%-ban már a felhasználóknál aktivált példány, nem pedig polcon vagy raktárkészletekben porosodó készlet.

A Sony a jelentés alapján igyekezett felkészülni a karácsonyi rohamra is, a cég ugyanis annyi komponenst vásárolt beszállítóitól, hogy márciusra a teljes értékesítési darabszámot 22,6 millió példányra lehet majd feltornászni.

A Kubernetes nevét lassan már mindenki ismeri, mondhatni alap technológiává vált. De vajon merre tart? Van még benne fejlődési lehetőség? Ezt a témát járjuk körül a „Kubernetes Beyond Orchestration" című meetupon.

a címlapról