Szerző: Koi Tamás

2020. október 16. 12:41

Vajon hányszor mondták ki az iPhone-bemutatón azt, hogy 5G?

Aki a többnyire egyórásra tervezett, éves iPhone bemutatók zanzásított változatára kíváncsi, az általában hamar talál magának az interneten egy megvágott verziót, ami 1-5 percben elhadarja a bullshitmentes lényeget. Most idén fordult elő először, hogy az Apple egy olyan, felkapott technológiáról beszélt, amiről eddig egyáltalán nem - persze erről is van összefoglaló videó.

Platón ragadt informatikusok klubja

Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Az új iPhone-ok e heti bemutatása során ezúttal az 5G került terítékre, mint kiemelten forradalmi technológia, mellyel felvértezve az Apple telefonjai természetesen sokkal csodálatosak lesznek, mint eddig, nem utolsósorban pedig jön végre egy iparági szereplő, aki magának a technológiának, pontosabban annak elterjedésének is komoly löketet adhat. Ezt a momentumot érdemes megünnepelni az alábbi gyűjtéssel, avagy ha csak a lényegre vagy kíváncsi a bemutatóról, akkor ezt az egy videót tekintsd meg:

Küldjük egyben sok szeretettel a Telenor Magyarországnak.

a címlapról

CODE

0

Vibe codingban nyomul előre a Google

2025. december 5. 12:22

A keresőóriás partnerséget kötött a Replit startuppal, mely időközben meghódította az Anthropic Claude Code és a Cursor területét.