:

Szerző: Koi Tamás

2020. szeptember 17. 13:56

Vádat emeltek a gázoló önvezető autó sofőrje ellen

Vádat emeltek az ellen az Uber alkalmazott ellen, aki annak az önvezető járműnek a volánjánál ült, mely 2018-ban halálra gázolt egy úttesten átkelő gyalogost.

Az Uber megúszta, a sofőr nem: Halált okozó közúti veszélyeztetés miatt vádat emeltek az ellen a sofőr ellen, aki annak a Volvo XC90 típusú, kísérleti önvezető rendszerrel felszerelt autónak a volánjánál ült, mely 2018-ban elgázolt egy úttesten átkelő gyalogost. A 49 éves nő a kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe, ezzel ő lett az önvezető autózás korszakának első halálos áldozata.

uber-tempe-2-1529690372
a balesetet okozó jármű a helyszínen

8 erős érv a friss AI Engineering alapjai képzésünk mellett

Összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni a május 26-án induló online tanfolyamon.

8 erős érv a friss AI Engineering alapjai képzésünk mellett Összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni a május 26-án induló online tanfolyamon.

A rendőrség azután tett vádemelési javaslatot az ügyészségnek, hogy a Volvo XC90-re épített önvezető autó belső kamerájának felvétele alapján kiderült, hogy a sofőr a baleset pillanatában éppen egy zenei tehetségkutatót nézett a mobiltelefonján. Ezt a nyomozati szakaszban gyűjtött egyéb bizonyítékok, így például a streamingszolgáltató által átadott forgalmi elemzés is alátámasztották. A rendőrségi jelentés szerint a baleset elkerülhető lett volna, ha a sofőr, Rafaela Vasquez a telefonja helyett az utat figyeli.

A szakszervezeteket hagyományosan az IT-tól idegen műfajnak szokás tartani: hiszen bőven volt állás és lehetőség, ha valami nem tetszett, az ember továbbállt.

a címlapról