Szerző: Habók Lilla

2016. december 16. 10:33

Frissítve: Bárki jegyzeteibe betekinthet az Evernote

Az Evernote jövőre elkezdi alkalmazni a gépi tanulás algoritmusát, emiatt megváltoztatta az adatkezelési szabályzatát, de ebbe érthetetlen módon bekerült egy olyan kitétel is, hogy az Evernote dolgozóinak egy része betekinthet majd a felhasználók jegyzeteibe.

Közzétette az Evernote új adatkezelési szabályzatát, eredetileg az új gépi tanulás algoritmusával kapcsolatban, amely a kezdetektől fel fogja térképezni a felhasználók összes jegyzetét. A 2017. január 24-től érvénybe lépő dokumentum azonban tartalmaz arra vonatkozóan is egy kitételt, hogy az Evernote alkalmazottak betekintést kaphatnak a felhasználók jegyzeteibe, bizonyos körülmények között. A fő problémát pedig az jelenti, hogy a jegyzetek készítői egyáltalán nem akadályozhatják meg az Evernote-ot ebben a tevékenységben, a szövegezés ezt teljesen egyértelművé teszi. A szabályzat ezen része élénk ellenállást váltott ki Twitteren a felhasználói közösségből, azon belül is leginkább a forrásaikat féltő újságírókból.

Az új szabályzat szerint az Evernote dolgozói akkor tekinthetnek bele a jegyzetekbe, ha feltételezik, hogy a felhasználó megsértette a felhasználási feltételeket, és ennek ellenőrzéséhez megerősítésre van szükségük. Továbbá megnyithatják a jegyzeteket, ha valamilyen probléma miatt a rendszerben javítást kell végezni vagy ha fejlesztenék a szolgáltatást (vagyis bármikor), illetve ha a felhasználók biztonságának védelmével kapcsolatban kell intézkedni, beleértve például a spam- vagy a malware-problémákat. Ebbe a körbe tartozik az is, mikor a kormányzati szervek kérnek engedélyt megadott fiókok megtekintéséhez, de ebben az esetben az Evernote értesíti a felhasználót, ha ezzel kapcsolatban nem kap más utasítást.

Részlet az Evernote szabályzatához fűzött magyarázatból

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A  gépi tanulás támogatását fiókonként ki lehet kapcsolni, (Personal Settings menüpontban az "Allow Evernote to use my data to improve my experience." felirat mellől kell kivenni hozzá a pipát), azt viszont már egyáltalán nem, hogy a cég dolgozói a fenti esetekben megnyissák a fiókot. Az Evernote mindössze annyit ígér, hogy megszabja a dolgozók körében azt, hogy ki tekintheti meg a jegyzeteket, ők oktatást is kapnak az aktuális adatvédelmi szabályokról, és csak a megszabott és biztonságos tárhelyekre menthetik le az információkat. Arról is biztosítja a cég a felhasználóit, hogy rendszeresen teszteli a webszolgáltatást, keresi a biztonsági réseket, amelyek a felhasználók adatait veszélyeztethetik; nem adja el az adatokat harmadik félnek, és a saját funkciókon kívül nem küld célzott reklámokat. Mindez viszont önmagában nem indokolja, hogy miért kell megnyitni a dolgozóknak a személyes jegyzeteket.

Twitteren az Evernote folyamatosan próbálja meggyőzni a közvéleményt az igazáról, és választ adni minden felvetésre, de a felháborodás mértéke hasonló ahhoz, mint amikor a WhatsApp szabályzatában jelent meg, hogy átadja a felhasználók adatait a Facebooknak. Sokan inkább új jegyzetelős alkalmazást keresnek, korábban már mi is ajánlottuk a Microsoft-féle OneNote-ot az Evernote alternatívájaként, de a Draftintól kezdve a BITpaperig sok megoldás szóba kerülhet.

Frissítés: Visszavonta az Evernote az adatkezelési szabályzat módosítását a vártnál nagyobb médiavisszhang és felhasználói visszajelzések miatt. Először Chris O’Neill, a cég vezérigazgatója megpróbálta egy bejegyzésben újra elmagyarázni a változtatások okát, és megindokolni miért kell az alkalmazottaknak belenézni a jegyzetekbe. A problémát előtte sem az jelentette, hogy a felhasználók nem értették az Evernote indokait, hanem az, hogy nem értettek vele egyet, ezért a cég magyarázkodó válságkommunikációja nem segített a helyzeten.

Végül a cég egy újabb blogbejegyzésben arról tájékoztatta a közönséget, hogy visszavonja a szabályzat tervezett módosításait, és a következő hónapokban a jelenlegi szabályzat felülvizsgálatára fókuszál. Azt viszont O’Neill már most is megígérte, hogy a jövőben az Evernote-dolgozók csak a jegyzet készítőjének kifejezett kérésére nézhetnek bele a profiljába, amennyiben például a felhasználó valamilyen hibát észlel vagy részt akar venni egy bétatesztelésben - továbbá a cég köteles kiadni az adatokat a hatóságok kérésére. A gépi tanulást a jövőben is szeretné a cég bevezetni, úgyhogy a jelek szerint a funkciók fejlesztését béta-programmal igyekszik megoldani.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról