Szerző: Voith Hunor

2016. január 21. 13:55

Előre menekül a FireEye

A cég 200 millió dollárt fizetett a tavaly még egymilliárdra tartott iSightért. A cég támadási vektorok elemzésével foglalkozik, jól kiegészíti a FireEye portfólióját.

Felvásárolta egyik legkomolyabb versenytársát a FireEye. A tranzakció már le is zárult, a cég 200 millió dollárt fizetett az elsősorban támadási vektorok elemzésével, lehetséges veszélyforrások azonosításával foglalkozó iSightért, melynek komoly ügyfélköre van a verseny- és az állami szférában egyaránt. Az iSight korábbi tulajdonosai további 75 millió dollárnyi készpénzt és részvényt kaphatnak, ha meghatározott üzleti célok teljesülnek 2018 közepéig. A FireEye legutóbb két éve hajtott végre nagyobb akvizíciót, akkor a Mandiantet szerezte meg közel egymilliárd dollárért, amely azóta a cég egyik legfontosabb üzletágává vált.

A lépéssel a FireEye előre menekül, az iSight pedig működésének és fejlődésének hosszú távú finanszírozását próbálja bebiztosítani. Az utóbbi években az IT-biztonsági piac egyik legnagyobb sztárjának kikiáltott FireEye értékelése az elmúlt évben hatalmasat zuhant (ahogy egyébként a szektor feltörekvő cégeinek többsége is), jelenleg 15 dollár közelében van a részvényárfolyam, miután az akvizíció hírét pozitívan fogadták az amúgy egyre kétkedőbb befektetők.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A cég papírjai a csúcson, 2013 második felében 100 dollár körül mozogtak - a lufi akkor durrant ki először, majd egy jó évet követően 2015 elején újra negatívba fordult a megítélés, azóta folyamatosan csökken az árfolyam. Ugyan a FireEye forgalma a 2013-as tőzsdére lépés óta sokszorosára emelkedett (az első nyilvános negyedévben 22 millió dollár volt, a tavaly szeptemberi negyedévben pedig  165 millió dollár), nyereséget még nem sikerült felmutatnia, bár készpénzáramlása (cash flow) a most kiadott előrejelzés szerint pozitív volt. A vállalatnak tavaly év végén 1,17 milliárd dollár készpénztartaléka volt, így bőven volt miből fedeznie a felvásárlást.

Az iSight növekedését finanszírozó eddigi befektetőknek elég nagy pofon lehet a mindössze 200 milliós eladási ár - a cég alapítója a múlt évben még tőzsdére lépést tervezett, egymilliárd dolláros értékelés mellett. John Watters most azt mondta, az elsődleges részvénykibocsátáshoz szükséges feltételeket nem sikerült megteremteni, a cég pénzügyi alapjai egyszerűen nem voltak elég stabilak a tőzsdei bevezetéshez. A befektetők elzárták a pénzcsapot, így a további növekedést az eladással tudta biztosítani. Az iSight eladásakor 250 főt fogalkoztatott, szakemberei mintegy 16 ezer veszélyforrást követtek, tavaly pedig összesen 50 millió dollár értékű szerződést kötött.

Érdekesség, hogy a FireEye értékelése mára olyan alacsony szintre esett, hogy Dave DeWalt vezérigazgató a cég eladásától sem zárkózik el, dacára annak, hogy az iSight beolvasztásával alapvetően azt szeretné megmutatni, a vállalat a saját lábán is megáll. "Az a feladatom, hogy a legjobb tudásom szerint vezessem a céget és a legtöbb értéket teremtsem a részvényeseinknek. Ha nagyobb vállalatok jó ajánlatot tesznek, meg kell fontolnunk" - nyilatkozta a Reutersnek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról