Szerző: Gálffy Csaba

2015. október 20. 12:03

IBM: borús időszak jön

Sorban a tizennegyedik negyedéves jelentését kezdi azzal az IBM, hogy újra csökkent a bevétel. A teljesítményt elsősorban az erős dollár húzta le, de ettől eltekintve is problémás a cég pénzügyi jelentése.

Aggasztó negyedéves pénzügyi jelentést publikált az IBM, különösen a jövőre vonatkozó előrejelzések bizonyultak a vártnál is borúlátóbbnak. A cég bevétele 14 százalékkal 19,3 milliárd dollárra esett, a profit pedig szintén 14 százalékkal 3 milliárd dollárra zsugorodott. A gyenge eredmények nagy részét ugyan magyarázza a dollár folytatódó erősödése a világ más valutáival szemben, de a cég ezt a hatást kiszűrve is kimondottan gyengén teljesített, a bevétel így 1 százalékkal zsugorodott (alább az árfolyamhatás nélkül számolt százalékos változásokat közöljük).

Hardver, szoftver, szolgáltatás

Az IBM gerincét a két szolgáltatási divízió adja, amelyekre a kétezres évek eleje óta nagy tételben fogadott a cég. A műszaki szolgáltatásokkal foglalkozó GTS bevétele szerényen, 1 százalékkal 7,9 mlliárdra nőtt, de az adózás előtti eredményhányad tovább olvadt, 2,2 százalékponttal 15,7 százalékra. Az üzleti szolgáltatásokat nyújtó GBS is hasonló trendet tapasztalt, 5 százalékos bevételcsökkenés mellett 1,7 százalékpontot esett az eredményhányad. Az eredményhányad mozgása azért roppant érdekes, mert a cég korábban szándékosan profitra "szálkásította" a szolgáltatási részleget, vagyis vállalta a zsugorodó bevételt a magasabb eredményhányad érdekében - úgy tűnik ezzel csak ideiglenesen sikerült feltornázni a mutatót.

A hardveres eladások szerényen, 2 százalékkal, 1,5 milliárd dollárra zsugorodtak, ezen belül az egyes termékek azonban igen eltérő irányba mozdultak. Míg a tárolós bevétel meredeken esett, (mínusz 14 százalék), a POWER-alapú rendszerek 2 százalékot, a mainframe-ek pedig 20 százalékot bővültek. Ez utóbbi szám azt is jelzi, hogy a januárban bemutatott z13-as mainframe utáni keresleti hullám még mindig felfutóban van, ahogy egyre több szerződést köt az új gépekre az IBM. Információnk szerint a gép iránt Magyarországon is meglepően nagy az érdeklődés, de konkrétumokkal a hazai képviselet egyelőre nem szolgált.

A szoftveres részleg 3 százalékos zsugorodást mutatott, bevétele 5,1 milliárd dollárt tett ki. A köztesréteg-szoftverek stagnáltak, az operációs rendszerek bevétele viszont számottevően esett (7 százalékkal). Ez utóbbi egyébként egyre kisebb arányt teszi ki a szoftveres bevételből, immár 10 százaléknál is kisebb a részesedése. A negatív csúcsot a Rational szoftvercsomag adta, amely 11 százalékot tudott zsugorodni egy év alatt.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A földrajzi régiók nagyjából hasonlóan teljesítettek, a két amerikai kontinens, az EMEA és az ázsiai régió is stagnált. A hagyományosan növekvőnek tartott országokban viszont számottevő, 3 százalékos zsugorodást könyvelt el a cég, a BRIC-négyes (Brazília, India, Oroszország és Kína) együtt pedig látványosat, 7 százalékot zsugorodott. Ebben minden bizonnyal szerepet játszik a kínai vásárlók elfordulása az IBM-től, a központi kormány korábban utasításba adta a pénzügyi intézeteknek is a hazai fejlesztésű mainframe-ek beszerzését a Nagy Kék termékei helyett.

Majd a felhő segít?

Az IBM a "stratégiai imperatívuszok" gyűjtőkategória alatt közli azokat a szegmenseket, amelyektől hosszú távú fennmaradását és sikereit várja. Ez a szegmens egy év alatt 30 százalékkal tudott bővülni, robbanásszerű fejlődésről tehát szó sincs, sem a felhős technológiák, sem más növekvő piacok nem tudták ellensúlyozni a gyengélkedő hagyományos termékek kieső bevételeit. Ide tartoznak egyébként a felhős kezdeményezések mellett az analitikai, a mobilos, közösségi és biztonsági megoldások is.

A cég korábban meghirdetett stratégiájának megfelelően fokozatosan építi le azokat a részlegeket, amelyek csak vékony profitot termelnek. Az elgondolás szerint a részlegek eladásából befolyó bevételt a cég visszaforgatja olyan kezdeményezésekbe, amelyek gyorsan tudnak növekedni és magasabb profitot hoznak. Ennek egyelőre nem látszik az eredménye, a cég 2011-ben még bőven 100 milliárd fölötti bevételt termelt, ez idén várhatóan 80-85 milliárdra esik (összehasonlításképp az Apple utolsó lezárt évében 183 milliárdos bevételt ért el, amelyből 39,5 milliárd volt a tiszta nyereség).

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról