Szerző: Koi Tamás

2015. október 7. 11:31

Jövőtálló hálózatot fejleszt versenytársainak az Invitel

Az eredetileg tervezettnél gyorsabb ütemben korszerűsíti vezetékes hálózatát az Invitel, mely a hazai tévépiac meghatározó szereplői között mára az egyetlen, melynek nincs a multiscreen tévézést támogató (over the top) szolgáltatása.

Az eredetileg tervezett ütemhez képest nagyobb számban korszerűsíti vezetékes végpontjait az Invitel, derült ki a cég mai, budapesti sajtótájékoztatóján. A több nagyvárosban, valamint kistérségekben egyaránt jelen lévő távközlési szolgáltató így év végére a szolgáltatási terület felén kínál FTTx-, vagy HFC-alapú hálózatot ügyfeleinek, ebből csak idén 160 ezer végpont válhat alkalmassá a korábbinál lényegesen nagyobb sávszélességű internetkapcsolat bekötésére.

Erős TV-láb

A cég ugyanakkor továbbra sem az internetszolgáltatást tekinti kulcstermékének, hanem a televíziós műsorszolgáltatást, mely részben éppen a megújuló internetes infrastruktúrát használja közvetítő közegnek (IPTV). Erre rímel legalábbis, hogy az Invitel ma a legteljesebb, 165 tévé- és rádióadóból álló csatornaválasztékot biztosítja ügyfeleinek, a választék része továbbá a fő csomagok mellett az országban egyedülálló módon széles spektrumot átölelő 17 tematikus minicsomag. Az Invitel emellett piacvezető a HD-csatornák számában is, a szolgáltató jelenleg 28 adót kínál HD-ban is azon ügyfelei számára, ahol a szolgáltatás műszaki paraméterei ezt lehetővé teszik.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Bár az Invitel sajtótájékoztatóján többször is elhangzott, hogy a cég az ügyfelek igényeit szem előtt tartva igyekszik fejleszteni lakossági szolgáltatáskínálatát, illetve a jövő egyik fontos trendje az over the top (OTT) szolgáltatások, valamint az azokra épülő multiscreen tévézés terjedése, feltűnő, hogy a budaörsi cégnek a nagyobb piaci szereplők közül egyedüliként nincs saját OTT-szolgáltatása. Mindeközben az öt legnagyobb magyarországi tévészolgáltató közül már négy nyújt valamilyen többképernyős szolgáltatást.

A piaci trendek emellett azt is előrevetítik, hogy a nagyobb szolgáltatók többsége belátható időn belül arra törekszik, hogy saját OTT-szolgáltatását megnyissa a versenytárs (internet)szolgáltatók ügyfelei számára is. Így tett például szeptember elején a Magyar Telekom, mely a TV GO márkanevű multiscreen rendszerét tette elérhetővé nem csak telekom-ügyfelek számára.

OTT-interferencia

Bár a legtöbb OTT lineáris csatornakínálata egyelőre nem összemérhető az Invitel által kínált csatornamennyiséggel, a cégnek előbb-utóbb szembe kell néznie azzal, hogy közvetlen versenytársai nyújtanak tévészolgáltatást az ügyfeleinek a saját hálózatán. A kölcsönözhető tartalmak esetén (VOD, sVOD) ez a jelenség méginkább fenyegeti a szolgáltatót, mely ráadásul méretéből adódóan jóval nehezebb helyzetben van a stúdiókkal folytatott tárgyalások során, mint a lényegesen nagyobb eléréssel rendelkező, legnagyobb piaci szereplők.

Az Invitelnél láthatóan tudatában vannak ennek a fenyegetésnek, Iski István marketingigazgató a HWSW kérdésére elmondta, a szolgáltató folyamatosan napirenden tartja saját multiscreen-rendszerének elindítását, melyre az IP-alapú közeg egyébként minden lehetőséget megad. A cég ugyanakkor ma még nem látja elérkezettnek az időt arra, hogy belépjen ebbe a szegmensbe - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Ahol csak lehet, pályáznak

A rendezvényen a fejlesztési tervek kapcsán szóba került az augusztus végén a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében meghirdetett, uniós támogatással megvalósuló Szupergyors Internet Projekt (SZIP) is. Langsteiner Marianne, az Invitel vezérigazgató-helyettese lapunk kérdésére elmondta, a pályázat előkészítő szakaszában feltérképezett "fehér foltok" (azaz a potenciálisan érintett háztartások) száma az Invitel szolgáltatási területein meghaladja a 150 ezret, a szolgáltató pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy ezekkel együtt az összes érintett járásban sikeres pályázatot nyújtson be.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról