Szerző: Hlács Ferenc

2015. február 2. 09:52

Megnyílnak a Google Now kapui

Már harmadik féltől származó alkalmazások is generálhatnak Google Now kártyákat. A keresőóriás első körben 40 app számára tette elérhetővé a virtuális asszisztens felületét, a lista a jövőben várhatóan tovább bővül majd.

A Google Now-t az androidos készülékek felhasználóinak biztosan nem kell bemutatni: a keresőóriás személyre szabott információkkal megpakolt felülete a tömegközlekedésben, a sporteredmények követésében, sőt, akár a közelben vetített mozifilmek kiválasztásában is segíti a felhasználót, az adatokat pedig igény szerint megnyitható, vagy félresöpörhető kártyákon jeleníti meg.

Első körben 40, hamarosan pedig még több új app

Noha a felület funkciói meglehetősen széleskörűek, azok mind a Google saját szolgáltatásaira korlátozódnak - de már nem sokáig. A vállalat ugyanis bejelentette, a harmadik féltől származó alkalmazások előtt is megnyitja a Google Now-t, így lehetővé téve számukra, hogy adott időpontban, illetve földrajzi helyen releváns értesítéseiket a felület jól ismert kártyáin közöljék.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A keresőóriás első körben mintegy 40 különböző alkalmazás fejlesztői számára tette elérhetővé a felületet, amelyek között a The Guardian, a Waze, a Pandora illetve az Airbnb is ott van - a teljes lista elérhető a cég kapcsolódó weboldalán. A vállalat már megkezdte a szolgálatatás frissítését, az új funkciók így hamarosan mindenki számára elérhetővé válnak - ehhez persze az egyes appok Google Now támogatással ellátott, legfrissebb verzióira is szükség lesz. A Google a tervek szerint a jövőben bővíti majd a fenti listát, és az sincs kizárva, hogy egy idő után minden fejlesztő igénybe veheti majd a kártyás felületet.

Az appok és a Google is okosabbak lesznek

A harmadik féltől származó appok által kínált plusz funkciók hozzáadása a Now felületéhez logikus lépés a Google-től, miután annak központi szerepet szán ökoszisztémájában - a Now adja például az Android Wear és az újratervezés alatt álló Google Glass alapjait is. A cég néhány példát is hoz az alkalmazások lehetséges funkcióira, az említett Airbnb például egy félbehagyott szálláshely-keresés után később is feldobhat ajánlatokat a korábban megadott feltételeknek megfelelően, a The Guardian alkalmazása reggel a fontosabb híreket jeleníti meg kártyáin, a nyelvtanulást segítő Duolingo pedig a gyakorlásra emlékeztet.

A nyitás ugyanakkor nem egyirányú: a frissítéssel nem csak az egyes alkalmazások férnek hozzá a virtuális asszisztens felületéhez, de értelemszerűen a Google is jobb rálátást kap az appokból származó, személyes információkra. Ennek megfelelően valószínűleg a Play Store-ban felsorolt alkalmazásengedélyek listája is új ponttal bővül majd, ami egyes, privát szférájuk védelmére fokozottan ügyelő felhasználókat akár el is tántoríthat a telepítéstől.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról