Szerző: Hlács Ferenc

2014. december 8. 15:37

Kézzel fogható 3D modellek ultrahanggal?

Már tapintható láthatatlan térbeli modellek kivetésére is képes a Bristoli Egyetem kutatói által tavaly bejelentett UltraHaptics technológia. Az ultrahangos megoldás egy-két éven belül autókban, illetve különböző virtuálisvalóság-eszközök kiegészítőjeként is megjelenhet.

A tapintható 3D-modellek eddig főként a sci-fi filmekből lehettek ismerősek, de már nem sokáig: az eddig tudományos fantasztikumként elkönyvelt koncepciót ugyanis a Bristoli Egyetem kutatói sikeresen ültették át a gyakorlatba ultrahang segítségével. Az intézmény szakértőitől már korábban is láthattunk hasonlót: tavaly ugyancsak ultrahangos technológiával egy érintőkijelző tartalmát tették valamelyest kitapinthatóvá, illetve helyeztek el rajta kézzel érezhető gombokat.

Nagyobb, pontosabb térbeli formák

A kutatócsapat azóta egy lépéssel előrébb jár, a továbbfejlesztett, UltraHaptics nevű megoldás már nagyobb méretű tárgyakat, modelleket is képes a levegőbe "kivetíteni". Akárcsak a 2013 őszén demózott eljárásnál, a tapintható formákat itt is az akusztikus sugárzási nyomás segítségével hozzák létre, amely az ultrahang-hullámok segítségével fejt ki nyomást a felhasználó bőrére, ezzel egy ellenállást kiváltó fizikai tárgy érzetét keltve.

02:41
 

Rendering Volumetric Haptic Shapes in Mid-Air using Ultrasound

Még több videó

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az igazi áttörést most a pontosabb formák létrehozása jelenti, amelyet újfajta vezérlőalgoritmusokkal sikerült elérni. A kutatók ezt a gömbtől a kockán át egészen egy emberi fej modelljéig többféle virtuális objektummal is demonstrálták, a hangsugárzókat egy tál olajra irányítva pedig a kivetített, akár mozgó formák láthatóvá is válnak. A jövőben a megoldás a különböző holografikus kivetítőeszközökkel - vagy akár a már ma is megvásárolható virtuálisvalóság-szemüvegekkel, mint az Oculus Rift - párosítva a tapintható filmektől a videojátékokig számos területen lehet hasznosítható, akár még egészségügyi felhasználása is elképzelhető, ahol az orvosok a meg is tapogathatják a CAT-szkennelésből kapott modelleket.

Egy-két éven belül megjelenhet

De nem kell feltétlenül megvárni a jó minőségű hologramok kifejlesztését, hogy az UltraHaptics technológia használható legyen: az a vakok és gyengénlátók számára is érzékelhető felhasználói felületet vihet az érintőkijelzőkre vagy az egyetem kutatóinak példájával élve az autókban is bevethető lehet, hogy vezetés közben ne kelljen az érintőkijelzőre pillantani a változatos funkciók szabályozásához.

Az UltraHaptics fejlesztőinek célja nem az, hogy saját terméket dobjanak piacra, hanem hogy a mintegy négy éve tökéletesített technológiát idővel minél több gyártó vegye át, és a lehető legtöbb eszközben tűnjön fel - ezzel kapcsolatban már több vállalattal is folytatnak egyeztetéseket. Persze ahhoz, hogy az ultrahangos módszer kijusson a laboratóriumból a konzumer piacra, még szükség lesz némi időre, a fejlesztők szerint azonban egy-két éven belül már megjelenhetnek az első tapintható ultrahanggal dolgozó termékek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról