Szerző: Hlács Ferenc

2014. szeptember 5. 12:36

Dizájnban a Motorola vitte a pálmát az idei IFA-n

A Motorola is bejelentette legújabb okostelefonjait: a gyártó továbbra is Moto X névre hallgató zászlóshajója mellett a középkategóriát tavaly meghódító Moto G utódját is bemutatta, illetve természetesen a régóta várt Moto 360 okosórát is magavál hozta.

A Motorola jó eséllyel pályázhat a legtöbb információt kiszivárogni hagyó IFA-kiállító posztjára, a gyártó sajtóeseményét azonban ezzel együtt feszült várakozás előzte meg, hiszen ahogy arra számítani lehetett, azon az új Moto X és Moto G készülékekről, valamint - sokadjára - a Moto 360 okosóráról is lehullott a lepel. A cég emellett két további kiegészítőt is bejelentett.

Moto X (2014): izmos hardver, körvaku

Kezdjük a sort a hamarosan a Lenovóba olvadó telefongyártó legújabb csúcstelefonjával, a Moto X-szel. A készülék mint látható, megőrizte a tavalyi modell nevét, ami nem könnyíti meg a vásárlók dolgát, így érdemes figyelni a zárójeles "2014" megjegyzésre - persze nem Magyarországon, a hazai vásárlók legfeljebb külföldről - vagy független GSM-boltok pultja alól - juthatnak hozzá. Az új Moto X a tavalyi modellnél jóval nagyobb, 5,2 hüvelykes AMOLED kijelzőt kapott, Full HD felbontással, a 423 PPI-s pixelsűrűségű megjelenítőt Gorilla Glass 3 védi. Az okostelefont egy Qualcomm Snapdragon 801 processzor hajtja, négy darab 2,5 gigahertzen ketyegő Krait 400 maggal - az ARMv8 tehát itt is kimarad, úgy látszik az idei IFA-ra még csak a középkategóriás 64 bites utasításkészlettel felszerelt Snapdragon chipek érkeztek meg.

A RAM mérete 2 gigabájt, a belső tárhelyet illetően pedig 16 és 32 gigabájtos modellek lesznek kaphatók, microSD-foglalat nélkül. Az új Moto X kamerája egészen érdekes: a 13 megapixeles szenzort ugyanis egy körvaku övezi a kiegyensúlyozottabb megvilágítás végett - ilyet eddig nem igazán láthattunk okostelefonban. 4K videofelvételre itt is van lehetőség, ez a zászlóshajóknál már szinte alapvetőnek számít, az előlapi kamera pedig  2 megapixeles. Az Akkumulátor kapacitása 2300 mAh, ez kicsit aggasztóan hat ekkora kijelző és ilyen gyors processzor mellett, a tényleges akkus üzemidő ugyanakkor majd csak a tesztek után derül ki. Az ívelt hátoldalú készülék legvastagabb pontján 9,9, a legvékonyabbnál pedig 3,8 milliméteres és 144 grammot nyom.

Nézd meg az anyját...

Persze ahogy az előd esetében, itt sem a belső hardver teszi igazán különlegessé a Motorola készülékét, hanem a külcsín és a szoftveres funkciók. Az eszköz alumínium keretet kapott, a hátlapja, pedig a szerencsés térségekben élők számára a Moto Maker oldalon megrendelés előtt testre szabható. A felhasználók 25 opcióból választhatnak, amelyben a legkülönbözőbb színek mellett négy fából készült és négy bőr hátlap is helyet kapott.

A modell védjegyének számító, folyamatosan fülelő "always listening" funkció itt is megtalálható, ráadásul már nem csak a jól ismert "OK Google" varázsszóval hívhatjuk elő, hanem tetszőleges nevet is adhatunk a telefonnak. A hangvezérlés központi helyet kapott a Moto X-nek, a "Goodnight" paranccsal például alvó üzemmódba helyezhetjük, majd a "Good morninggal" ébreszthetjük fel. A gyártó Moto Assist névre hallgató megoldásával a telefon felismeri, hogy éppen hol van és ennek megfelelő beállításokat alkalmaz, az irodába érve például automatikusan elnémul, kocsiba szállva pedig autós üzemmódra vált - utóbbi funkciók persze harmadik féltől származó szoftverekkel, például az IFTTT-vel szinte bármilyen okostelefonon elérhetők.

A Moto X-en az először főzött ROM-okban feltűnt gyors értesítések is megjelennek, így elég elhúzni a kezünket a telefon fölött azok megtekintéséhez. A Motorola legújabb zászlóshajója a jelenleg elérhető legfrissebb, 4.4.4-es Androiddal a fedélzetén érkezik és még ebben a hónapban kapható lesz az Egyesült Államokban, Ázsiában, valamint Európa egyes országaiban is. Az okostelefon kártyafüggetlenül 500 dollárba kerül majd a gyártó weboldalán.

Új seriff érkezett a belépőszintre

A vállalat másik új eszköze, a tavaly novemberben bejelentett Moto G szintén azonos nevű utódja belsőre nem sokat változott: maradt a négymagos 1,2 gigahertzes Snapdragon 400 processzor, Adreno 305 GPU-val, illetve 1 gigabájt RAM-mal. A kijelző ugyanakkor itt is látványos növekedésen ment keresztül, 4,5 helyett már kereken 5 hüvelykes, miután azonban felbontása továbbra is 720x1280, a pixelsűrűsége 294 PPI-re esett vissza - ugyanakkor a belépőkategóriában még így sem érheti szó a ház elejét, főleg miután IPS panelről van szó

A belső tárhelyopciók 8 és 16 gigabájt, microSD-kártyás bővítésre sajnos nincs lehetőség - ugyanakkor a tavalyi modellből kiindulva nem kizárt, hogy a 2014-es Moto G-ből is érkezik néhány hónap múlva egy két SIM-kártyás, microSD-foglalattal is felszerelt modell. A hátoldali kamera 8 megapixel felbontású, az előlapi pedig 2 megapixeles, az akkumulátor ugyanakkor ennél az eszköznél sem túl bizalomgerjesztő, miután az előző, jóval kisebb változat 2070 mAh kapacitású telepét örökölte, amely nem biztos hogy túl hosszú ideig ki tud szolgálni egy öthüvelykes kijelzőt.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az új Moto G-vel legfeljebb 3G hálózatokra csatlakozhatunk, ugyanakkor ez a telefon is a legfrissebb, 4.4.4-es Anrdoiddal érkezik és az is biztosra vehető, hogy majdnem olyan gyorsan megkapja majd a rendszer következő, egyelőre L névre hallgató verzióját, mint a Nexus modellek. A hátlap itt is ívelt, az okostelefon legvaskosabb pontján 11, széleinél pedig 6 milliméteres, tömege 149 gramm.

A tavaly megjelent Moto G óriási sikert jelentett a gyártó számára, ebből az okostelefonból adott el eddig a legtöbbet. Bár az idei frissítés már nem kínál a belépőszinthez képest annyira kiemelkedő teljesítményt mint elődje debütálásakor (lévén hogy gyakorlatilag azonos hardverről van szó), ugyanakkor 180 dolláros árcédulájával ez a MotoG is bőven megérdemli a kategória bajnoki övét. A telefon mától elérhető az Egyesült Államokban, Indiában, illetve többek között Franciaországban és Németországban is.

Moto 360: a szépségnek ára van

Természetesen az okosóra sem maradt ki a gyártó repertoárjából, noha ez önmagában túl nagy izgalomra nem adott okot, hiszen már jó néhány hónapja tudtunk a Moto 360 létezéséről, sőt, azt a szerencsések már júniusban, a Google fejlesztői konferenciáján ki is próbálhatták. A köztudatba az első kerek kijelzős okosóraként berobbant eszköz szinte teljes felületét elfoglalja a képernyő, csak annak alján kellett egy kis részt meghagyni az LCD-vezérlőnek - igaz az LG saját kerek okosórája a G Watch R esetében ezt a problémát sikerült kiküszöbölni, vélhetően a jóval szélesebb peremnek köszönhetően.

Ez a perem a Moto 360 esetében kifejezetten keskeny, az óra külseje pedig egyszerűbb nem is igazán lehetne. A kütyü nemcsak szép, de strapabíró is, IP67-es védettségi besorolással, azaz akár fél órát is kibír egy méterrel a víz alatt. A készülékház egyébként rozsdamentes acélból készült, ami még egy lapáttal rátesz a masszív, minőségi érzésre, a kijelzőt pedig természetesen Gorilla Glass 3 borítja. A szíj, mint az már korábban is tudható volt, cserélhető, a gyártó különböző bőr-, és fémszíjakat is ajánl hozzá, de gyakorlatilag bármilyen standard pánttal használható - a Motorola ugyanakkor figyelmeztet, hogy miután a készülék antennája annak keretében kapott helyet, a nem kifejezetten az órához tervezett fémszíjak zavart okozhatnak.

Az üzemidővel itt is lehetnek bajok

Fizikai csatlakozó híján az óra vezeték nélkül tölthető, Android Weart futtat és a Google mobil operációs rendszerének 4.3 vagy újabb változataival lesz használható. A kütyüre, ahogy sok más társára, pulzusmérő is került, amelyet, ahogy több más egészségközpontú funkciót is, a Motorola Connect szoftver igyekszik kihasználni. Ez a telefonra telepíthető alkalmazás a felhasználó testsúlya, magassága és életkora alapján pontosan követi a fizikai aktivitását, de egyéb opciókat is tartalmaz, itt állíthatók be például a különböző virtuális számlapok is.

A kütyü 1,56 hüvelykes 320x290 pixel felbontású kijelzőt kapott 205 PPI-s pixelsűrűséggel, motorházteteje alatt pedig egy TI OMAP 3 processzor ketyeg, 512 megabájt RAM társaságában, 4 gigabájt belső tárhellyel, mindezt pedig egy 320 mAh kapacitású akku működteti - a Motorola szerint 12 órán keresztül. Jelenleg ez tűnik az óra Achilles-sarkának, egy viselhető eszköz esetében ennél a legtöbben hosszabb üzemidőt várnak.

A 49 grammos okosóra 250 dollárért lesz kapható többek között a gyártó oldaláról és a Google Playről, bőrszíjjal. A fémpántos opciók néhány héttel később lesznek elérhetők, ezekért viszont már 300 dollárt kell kicsengetni. A Moto 360-nak tehát a gyártó elkéri az árát, ugyanakkor kétségtelen, hogy a jelenlegi okosóra-paletta jó eséllyel legszemrevalóbb példányáról van szó - a gyenge akkus üzemidő ugyanakkor sokakat elriaszthat.

Anya nézd, kéz nélkül is megy!

A Motorola váratlanul két, kisebb kaliberű termékkel, egy kis méretű külső akkumulátorral és egy headsettel is előállt. Utóbbi Motorola Hint névre hallgat, és talán túlzás is headsetnek nevezni, hiszen az egész kütyü elfér az ember fülében, ahonnan ergonomikus kialakítása miatt a gyártó szerint még aktív mozgás közben sem esik ki. Az okostelefonokhoz Bluetoothon kapcsolódó kütyü a vállalat hangvezérlő technológiáját viszi egy lépéssel tovább, hogy a kezünk teljesen szabad maradjon. Még gombot sem találunk rajta, csak egy apró, kapacitív érintőfelületet, ezt kell néha megbökni, például a Google Now egy-egy funkciójának igénybevételéhez.

A Hint nem csak a vállalat termékeivel, hanem gyakorlatilag bármilyen okostelefonnal használható, amelyben van valamilyen hangvezérelt virtuális asszisztens, legyen szó androidos készülékről, iPhone-ról vagy akár BlackBerryről. Az eszköz ugyanakkor értelemszerűen a Motorola telefonjaival működik a legjobban, azok "always listening" funkciójának köszönhetően szinte minden alapvető feladatot elvégezhetünk kizárólag szóbeli parancsokkal. Az "okosfüles" emellett infravörös érzékelőinek hála tudja, mikor van a felhasználó fülében és mikor nem, így a hívásokat csak a megfelelő időben veszi át, sőt, a zenelejátszást is megállítja, ha például az asztalra kerül. A kis készüléket egy speciális bölcsővel tölthetjük.

A másik kiegészítő Motorola Power Pack Micro névre hallgató külső akkumulátor, amely alig nagyobb egy gyufásdoboznál. A vállalat idén úgy látszik, rákapott az apró akkukra, a telefonok microUSB-portjához csatlakoztatható telep kapacitása ugyanis 1500 mAh - de ezzel együtt legalább már biztosan elég időt bírnak majd ki a frissen bejelentett telefonok, amelyeket 1 amperrel tölt. A kütyüt kulcskarikára is fűzhetjük, sőt, Bluetooth-on is képes csatlakozni a telefonokhoz, így segítségével egy gombnyomásra megcsörgethetjük az elkallódott készüléket - arról pedig fordított esetben, az elveszett kulcscsomót. Az aksi mától kapható az Egyesült Államokban 40 dollárért, a Motorola Hint pedig októbertől lesz elérhető ugyanitt, 150 dolláros áron.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról