Szerző: Gálffy Csaba

2014. július 31. 10:15

Botlott a Samsung

Két éves mélyponton a Samsung nyeresége, de ennél is aggasztóbb, hogy a cég motorjának számító okostelefonos részleg bevétele bevétel jelentős mértékben visszaesett. Hatalmas nyomás alá helyezték a céget a kisebb távol-keleti gyártók, a megnövelt marketing-kiadások sem segítettek.

Visszaeső profitról és bevételről számolt be a domináns okostelefon-gyártó, a Samsung. A második negyedéves pénzügyi jelentés szerint a cég 50,9 milliárd dollárnak megfelelő bevételt ért el, ami számottevő visszaesés az előző  év hasonló időszakában elért 55,9 milliárd dollárhoz képest. Az üzemi nyereség hasonló tendenciát mutat, ez 9,2 milliárdról kereken 7 milliárdra esett.

Megcsúszott a mobilos részleg

Ahogy tegnap az IDC kutatása nyomán már beszámoltunk, a Samsungot igen érzékenyen érintette az okostelefonos piac átrendeződése, a cég eladásai darabszámban is visszaestek, részesedése pedig a globális piacon 32 százalékről 25 százalékra esett. A cég a tabletes piacon is szenvedett, értékesítéseit darabszámban nem tudta növelni, részesedése ezen a piacon is esik.

A két fontos szegmens relatív kudarca a pénzügyi eredményeken is markáns nyomot hagyott, a tableteket és okostelefonokat gyártó részleg bevétele 34 milliárdról 26,7 milliárdra zuhant, ami drámai, 21,4 százalékos zsugorodást jelent 2013 hasonló időszakával összehasonlítva. Az igen látványos visszaesés fényében csodával határos, hogy a számítógépes-telefonos-tabletes divízió üzemi nyeresége csak 4,3 milliárd dollárra zsugorodott (tavaly: 6,1 milliárd).

(számok koreai wonban, a szövegben mai árfolyamon dollárra konvertáltunk)

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A bevétel drasztikus visszaesését a cég több tényezőre vezeti vissza. Egyrészt az előző negyedévekben jelentős raktárkészletek halmozódtak fel, a vásárlókat részben ennek terhére szolgálta ki a cég - e készleteket azonban már korábban lekönyvelte a Samsung értékesítésként, így ezek a vásárlások most nem látszanak a jelentésben. A profit csökkenését részben a marketingkiadások növekedése okozta, egyrészt a cég új csúcsmodellje, a Galaxy S5 mögé kellett erős kampány, másrészt az említett raktárseprést is hirdetni kellett (promóciók, akciós termékek, stb.).

A Samsung azonban nem hallgatja el, hogy a piaci trendek igen aggasztó irányt vettek, az alsó és középkategóriás telefonjai iránt gyengült az európai kereslet. Kínában még rosszabb a helyzet, a 3G-s modellek iránti lanyhuló keresletre még az intenzív árverseny is rátett. A cég tabletjei iránt általánosan gyengébb volt a kereslet a vártnál, ebben részben szerepe van a lassú cserearánynak is - a tableteket nem cserélik olyan sűrűn a felhasználók, mint a telefonjukat.

Nem ment rosszul a másik Samsung

A félvezető- és kijelzőgyártás, illetve a szórakoztató elektronikai divízió teljesítménye nem ennyire keserű. Különösen jól teljesített például a memóriagyártó részleg, amely 5,5 milliárdról 6,7 milliárdra növelte bevételét, köszönhetően az egészséges piaci keresletnek: a konzolos és a szerveres piac a DRAM-gyártás forgalmát húzta meg, a NAND (flash) lapkák iránt pedig az SSD-k terjedésével nőtt az étvágy, ezeket mind az adatközponti, mind a PC-s piac imádta, de a telefonok-tabletek is a korábbinál nagyobb keresletet mutattak.

A szórakoztató elektronika iránti keresletet megrántotta a foci-vb, a jól időzített marketinggel sikerült meglovagolni ezt a hullámot és rengeteg új TV fogyott. Nagyot nőtt a prémium kategóriás modellek iránti igény, éves szinten 31 százalékkal nőttek ebben a szegmensben az eladások, ezen belül az UHD tévék és a 60 hüvelykesnél nagyobb modellek mutattak be látványos növekedést, ez utóbbiak eladásai éves szinten 86 százalékkal nőttek.

Borús kilátások

A Samsung fél lábát jelentő mobilos-tabletes részleg számára az év második fele sem hoz majd megváltást - mondja a cég. A karácsonyi szezonra fordulva a kereslet érezhetően megnő majd, ezt azonban részben ellensúlyozza a még intenzívebbé váló árverseny és a versenytársak által bemutatott új termékek hada. Az egészséges szintre zsugorodott raktárkészletekkel azonban a cég újra hatalmas eladásokat vár, a nagy kérdés, hogy a késhegyre menő verseny hogyan befolyásolja a vállalat profittermelő képességét.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról