Szerző: Gálffy Csaba

2014. július 29. 14:56

Megvan a Mozilla új vezetője

Megtalálta új elnök-vezérigazgatóját a Mozilla - jelentette be kitörő örömmel a szervezet elnöke. A hosszú ideje tartó vezetői válság ezzel remélhetőleg lezárult, Beard pedig produktívan végezheti vezetői funkcióit.

"Nem találkoztunk olyan emberrel, aki jobban talált volna ebben a pozícióba" - fogalmaz Mitchell Baker, Mozilla Foundation és a Mozilla Corporation elnöke új blogbejegyzésében. Eszerint Chris Beard foglalja el a szervezet elnök-vezérigazgatói székét, miután az igazgatótanács nem talált az ideiglenes vezérnél jobb jelöltet a belső és külső jelentkezők körében sem.

Chris Beard 2004-ben csatlakozott a Mozillához, még a Firefox 1.0 rajtja előtt, és a szervezet számos pontján dolgozott aktívan, így termékfejlesztésben, marketingben, az innovációs részlegen, kommunikációban, és felhasználói illetve fejlesztői közösségépítésben is. Emiatt valószínűleg Beard igen jól ismeri a szervezet működését, a különböző részlegek igényeit és problémáit, ami fontos szempont lehetett a kiválasztásnál.

Az elnök-vezérigazgató egyébként majdnem egy évre elhagyta a szervezetet, ezalatt a Greylock Partners kockázati befektetőnél szerzett tapasztalatokat. Az előző vezérigazgató távozása után, áprilisban tért vissza a Greylocktól és vette át előbb a korlátozott jogkörrel járó, ideiglenes vezérigazgatói szerepet, majd mostani kinevezésével vált véglegesen is a Mozilla Corporation teljes jogú, széles szabadsággal rendelkező CEO-jává.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Mozilla Corporation a Mozilla Foundation kizárólagos tulajdonában lévő "leányvállalat", amelynek működését teljes egészében az alapítvány irányítja, az esetlegesen keletkezett profitot pedig visszaforgatja a Mozilla egyes projektjeibe. A Mozilla Corporation keretében készül gyakorlatilag az összes szoftver, köztük a Firefox, a Thunderbird, a SeaMonkey is. A cégként működő Mozilla Corporation létrehozását törvényes keretek indokolták, a szervezet azonban továbbra is non-profit szellemben, szabad szoftverek létrehozásán dolgozik immár 2005 óta.

A "cég" korábbi elnök-vezérigazgatója, Brendan Eich április elején mondott le botrányos körülmények között. Eich 2008-as politikai szerepvállalása erősen megosztotta a Mozilla szervezetét, emiatt sorozatban érkeztek a felhívások a lemondásra, illetve a fejlesztők és más dolgozók illetve önkéntesek is egyre nagyobb számban léptek ki. A nyomásgyakorlás sikeresnek bizonyult, a Mozilla vezetése és Eich is belátta, hogy képtelenné vált a szervezet vezetésére és lemondott. E lépés azonban újra súlyos vezetői válságba taszította a Mozillát - Eich megtalálására is egy egész évet szánt a vezetés, az utód kiválasztása szintén hatalmas kihívásnak ígérkezett. Szerencsére a problémát sikerült orvosolni a visszatérő Bearddel, aki immár a Mozilla teljes jogú, végleges elnök-vezérigazgatója.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról