:

Szerző: Hlács Ferenc

2014. május 7. 12:10

Az offline navigáció is teret kap a frissített Google Maps-ben

Megérkezett a Google Maps alkalmazás 8.0.0-s verziója. A frissítésnek köszönhetően okosabb lett az autós navigáció, Street View adatbázisa is bővült, és már offline térképeket is lementhetünk és kategorizálhatunk. Néhány hasznos funkció azonban, mint például a közlekedési sávok közötti kalauzolás, Európában még nem elérhető.

Frissítés érkezett a Google Maps alkalmazáshoz. A térkép 8.0.0-ás verzióját Androidos eszközökön, valamint iPhone-on és iPad-en is több új funkcióval toldották meg, amelyekről a Google Latlong blogján számolt be. Az új verziót fokozatosan küldi ki a felhasználóknak a Google a következő napokban.

A megszokott bugfixek mellett a frissítésnek köszönhetően okosabb lett az autós navigáció, amelynek segítségével már olyan információk is rendelkezésünkre állnak tájékozódás közben, mint a várható érkezési idő vagy a távolság, illetve az alternatív útvonalak is gyorsan hozzáférhetőek, így vezetés közben már nem kell sokat matatni a telefonnal ha valamiért inkább más utat választanánk. Visszatért végre a térképek lementésének funkciója, az új verzióban újra eltehetőek a térképek offline használatra, a mentett területek pedig listába szedhetők a könnyebb kezelés végett, így mobilinternet nélkül is könnyedén tájékozódhatunk - ez a külföldi nyaralások alkalmával különösen jól jöhet.

Dobpergés: AI engineering demo day-jel és képzéssel is érkezünk!

3 csapat, 3 demó, avagy hogyan is használjuk az AI-t? November 17-én érkezik a demo day, 19-én pedig ez első AI képzésünk.

Dobpergés: AI engineering demo day-jel és képzéssel is érkezünk! 3 csapat, 3 demó, avagy hogyan is használjuk az AI-t? November 17-én érkezik a demo day, 19-én pedig ez első AI képzésünk.

De a városban maradva is hasznát vehetjük a frissítésnek, azzal ugyanis a tömegközlekedéses navigáció is javult, a keresési eredményeknél itt már megtaláljuk a várható teljes gyaloglási időt, illetve a rákövetkező busz, netán vonat indulási idejét is. Az 8.0.0-s verziónak az Uber fuvarozóapp felhasználói is örülhetnek, akik a buszozás helyett inkább a taxit választanák: az alkalmazás ugyanis már egyenesen a Google Maps felületéről is megnyitható - noha Magyarországon a megoldás valószínűleg nem sokakat hoz lázba, hiszen a szolgáltatás hazánkban még nem elérhető.

Ugyanez a helyzet a közlekedési sávok megkülönböztetésével, amire az autós navigáció során egyelőre csak az Egyesült Államokban, valamint Japánban és Kanada egyes részein van lehetőség, itt viszont kétségtelenül nagy előrelépést jelent. Az adott feltételek szerinti böngészés viszont már nem csak a kiváltságosaknak adott, azt világszerte igénybe vehetjük, segítségével például a környéken éttermek vagy hotelek után kutatva kiszűrhetjük azokat amelyek éppen zárva tartanak, netán áraik nem felelnek meg az elvárásoknak. Az alkalmazás ezen felül a kedvencnek jelölt helyeket már minden eszközön megjeleníti, ha a térképen bejelentkezve böngészünk és a Street View adatbázisa is bővült, így még több új területet járhatunk be virtuálisan.

Az ageism, vagyis az életkorral kapcsolatos előítélet és diszkrimináció az IT-ban hatványozottan jelen van, akár már 35-40 évesen is bele lehet futni.

a címlapról

tévé

2

Új platformra költözik a OneTV

2025. november 3. 10:00

A One új androidos set-top boxokkal bővíti a szolgáltatást, az egyikbe beépített Dolby Atmos hangsugárzó is került.