Szerző: Dojcsák Dániel

2014. február 7. 11:53

LinkedIn: az állás fogja megtalálni a dolgozókat

A szakmai közösségi hálózat túl van egy nagyobb mesterséges növekedési fázison, az aktivitásra serkentő kampányok alábbhagytak, ez meg is látszik a látogatottsági statisztikákon. Viszont a cég számítása bejött, minél nagyobb a munkaerőpiac LinkedIn-lefedettsége, annál jobban képes termőre fordítani a szolgáltatást.

A most megjelent negyedéves jelentés alapján erős negyedévet zárt a LinkedIn, sőt, fejlődését tovább erősíti a cég felvásárlásokkal. A pénzügyi adatok mellett fontos bejelentés volt, hogy a cég felvásárolja a professzionális adatelemzéssel foglalkozó Bright nevű startupot 120 millió dollárért. A Bright jelenleg is működő szolgáltatás, igazi felhasználókkal és működő üzleti modellel. A felvásárlás befejezését követően azonban leáll, a weboldal elérhetetlennél válik, a fejlesztők pedig beolvadnak a LinkedIn csapatába. Ott pedig várhatóan a Bright elemzőmegoldásait újraépítve segítik a HR-eseket és munkavállalókat abban, hogy megtalálják a megfelelő pozíciókat.

Relevancia

Jeff Weiner, a LinkedIn vezérigazgatója szerint a felhasználóiknak nem kell majd megtalálniuk a számukra megfelelő állásokat, ugyanis éppen fordítva, az állások fogják őket meglelni. A szakmai kapcsolatok alapján hálózatot építő szolgáltatás már most is rengeteg  erőfeszítést tesz azért, hogy a felhasználóit kiszolgálja számukra releváns ajánlatokkal, illetve a fizetős csomagokban olyan keresési funkciók, szűrők és listák érhetőek el, amivel jelentősen növelhető a munka- vagy munkáskeresés hatékonysága. A cég számára az ingyenes felhasználók tömege is a nyereséghez vezető út (ellentétben például a tartalomszolgáltatási piaccal), hiszen a vállalatok HR osztályai számára éppen a megszólítható kritikus tömeg az érték, ami miatt megéri a drága előfizetéses csomagokat aktiválni.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A LinkedIn sikerének kulcsa többek közt az is lehet, hogy idő előtt felismerte és elkezdte kiszolgálni a globálissá váló munkaerőpiacot. A vállalati, mérnöki, egyéb technológiai tapasztalatok konvertálhatóak országoktól függetlenül, a dinamikus piacokon pedig egyre nagyobb nyomás van a vállalatokon, hogy megfelelő emberekkel töltsék fel a pozíciókat. Ez a kényszer önmaga vákuumot teremtett, ami a LinkedIn szempontjából biztos növekedési lehetőség nem csak az USA-ban, hanem a nemzetközi piacon is.

A 2013 negyedik negyedéves számok igazolják is ezt, ugyanis a vártnál jóval erősebb, 447,2 millió dolláros árbevételt tudott a cég felmutatni, ami 47 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Weiner kiemeli, hogy az eredmények annak is köszönhetőek, hogy komoly fejlesztések történtek a relevancia és a skálázhatóság területén is, ami érdemben tudta növelni a felhasználói aktivitás mértékét. A LinkedIn igyekszik hosszútávú kezdeményezésekben gondolkodni, a céljuk nem kisebb, mint a teljes bolygó munkaerőpiacának koordinálása.

A tőzsdei elemzők elvárása 437,84 millió dollár volt az elmúlt negyedévre, amit közel 10 millióval tudott túlszárnyalni a vállalat, s ha az említett hosszú távú programok beindulnak és elkezdik kifejteni hatásukat, akkor az eredmények még erősebbé válhatnak. Eközben a profit is növekedni tudott, a 2012-es Q4 40,2 millió dolláros számához képest 2013 utolsó negyedévében 48,2 millió dollárra nőtt. Az erős Q4 ellenére a mostani negyedévre kevésbé derűsek a kilátások, az előrejelzések lassuló növekedéssel számolnak, ami a befektetők kedvét is elvette némileg. A jelentést követően a tőzsdezárás után közel 8 százalékot esett az árfolyam, illetve tavaly szeptember óta egyébként is folyamatosan lefelé tart az árfolyam.

Sikerültek a kampányok

A felhasználói bázis is masszívan növekedett, 2013-ban több mint 70 millió új tagot sikerült bevonzania a rendszernek és ennek 70 százaléka már nem az Egyesült Államokból regisztrált. A következő nagy ugrás Kína meghódítása lehet, ami szerepel is a cég tervei között. Kissé aggasztónak tűnhet ugyanakkor, hogy a 2013-as nagy növekedés közben az év közepétől kezdve az utolsó két negyedévben egymás után csökkent az aktív látogatói szám. Valószínűleg ez oda vezethető vissza, hogy az év eleji kampányok mesterségesen magasra tolták fel az aktivitást olyan eszközökkel, mint például az "endorsement" funkció, most pedig csupán azt látjuk, ahogyan visszahűl a normál szintre az aktivitás.

Ennek ellenére azonban a LinkedIn 20 százalékos növekedést könyvelhet el az előző évhez képest összességében a látogatások számában, a relatív csökkenés mindössze a 2013 Q1-es hirtelen ugrás korrekciója, amikor is lepereg az a célközönség, akit sikerült megszólítani valamelyik e-mail kampánnyal, de egyébként nem tudja érdemben használni a szakmai közösségi hálózatot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról