Szerző: Dojcsák Dániel

2013. december 16. 13:50

Naponta 2,5 millió árat változtat meg az Amazon

A kereskedelmi cégeknek árösszehasonlító, konkurenciafigyelés szolgáltatást nyújtó Profitero által nyilvánosságra hozott grafikonokból kiderül, hogy az Amazon naponta 2,5 millió alkalommal változtat meg árat az online katalógusában.

A szám önmagában semmitmondó lehet, de érdemes összevetni a napi 2,5 millió igazítást a két legnagyobb amerikai kiskereskedelmi szereplővel, az általános kiskereskedelmi Wal-Mart és a főként műszaki cikkek kereskedelmével foglalkozó BestBuy adataival. A Profitero mérései szerint a Wal-Mart havonta (!) 54 ezer, a BestBuy pedig szintén havonta 52 ezer alkalommal áraz át terméket, legalábbis idén novemberben ez így történt. A novemberi adatsor azért is érdekes, mert az Egyesült Államokban ilyenkor van a hisztériukus vásárlási rohamokkal tűzdelt Black Friday, illetve ezt követi egyébként az online boltok extra követőeseménye a Cyber Monday.

Másik liga

Az Amazon igyekezete tiszta: a legversenyképesebb kereskedő szeretne lenni. Ehhez az egyik fronton kiemelkedő módon fejleszti a raktározási, szállítási és egyéb logisztikai rendszereit, egy másik fronton a saját márkáját, háttérszolgáltatásait komoly cloud-kapacitással támogatja, nem utolsó sorban pedig rajta tartja ujját a kereskedelem ütőerén és hihetetlen finomhangolás közepette igyekszik a legmegfelelőbb áron kínálni a termékeket.

Ez nem egyszerűen annyit jelent, hogy az Amazon akar lenni a legolcsóbb és ha valahol máshol kevesebbért lát egy terméket, akkor ő is enged az árból, ez primitív lenne, ráadásul nem éppen a profit növelése felé mutató módszer. Sokkal inkább érdekes a raktárkészletek alakulását is figyelembe véve, folyamatosan szondázni a keresletet, igényeket és a külső körülményeket. Ha valamit hirtelen sokan akarnak megvenni, akkor a tőzsde működéséhez hasonlóan lehet emelni az árakat, ha pedig valamiből bent ragadtak készletek és kell a hely egy sokkal jobban teljesítő terméknek, akkor azt ki lehet ajánlani a szemfüles vásárlóknak olcsóbban szezonon kívül. Ugyanezt csinálják a klasszikus kereskedelmi cégek is, ez nem újdonság.

Az viszont igen, hogy a Profitero elemzése szerint az Amazon.com a napi árváltoztatások számát az elmúlt egy évben több mint tízszeresére növelte. 2012 januárjáig az online kereskedő naponta átlagosan 269 ezer árváltoztatást hajtott végre, majd január elején ritmust váltottak. Azóta voltak olyan napok, amikor több mint 3 millió változást regisztráltak az elemzők, ráadásul a napi átlag ha nem is ugrásszerűen, de folyamatosan növekszik.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ez egyrészt rossz hír minden más online kereskedőnek is, akik nem állítottak még csatasorba ezrével szervereket, hogy számolgassanak, elemezzenek a háttérbe és beállítsák a megfelelő árakat, de leginkább a fizikai boltok számára kellemetlen ez a helyzet. A nagyobb áruházakat üzemeltető kereskedők még ma is heti akciókra építik a stratégiát, az időszakokat évszakokhoz, ünnepekhez vagy fontosabb fordulópontokhoz kötik. A kisebb online kereskedők már hazánkban is igyekeznek meglovagolni az apróbb szempontokat, ha egy nap nagyon rossz idő van, akkor kiküldenek egy extra hírlevelet vagy nagyobb fokozatra kapcsolnak a hirdetések terén.

King of the hill

Az Amazon viszont feladta a leckét és arra kényszeríti a kereskedelem minden szereplőjét, hogy sokkal többet foglalkozzanak ezzel a területtel (nem véletlen egyébként, hogy ezt a témát éppen egy üzleti árösszehasonlító szolgáltató dobta fel). A kereskedelem ma rengeteg csatornán keresztül zajlik, hihetetlenül nagy a verseny, legalábbis a tájékozottabb, tudatosabb vásárlók ligájában, a legnagyobb hasznot az fogja tudni felhajtani, aki képes megérteni egyszerre a sok millió vásárló motivációit és viselkedését és a megfelelő pillanatban a megfelelő áron egy megfelelő terméket kínálni nekik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról