Szerző: Gálffy Csaba

2013. november 22. 11:00

Váratlan vezetői válság az Acernél

Meglepetésre mindössze két héttel kinevezése után lemondott az Acer elnök-vezérigazgatója, Jim Wong, aki 2014-től vette volna át a vállalatot. A cég vezetését Stan Shih, a gyártó alapítója veszi vissza ideiglenesen. Egyre nagyobb pácban a tajvani cég?

Mégsem Jim Wong lesz az Acer új vezérigazgatója, közölte a gyártó tegnap. Két hete jelentette be J. T. Wang, a tajvani gyártó jelenlegi elnök-vezérigazgatója lemondását, a pozíciót pedig a tervek szerint jövő év kezdetétől Jim Wong, a cég elnöke vette volna át. Az új bejelentés szerint azonban Wang és Wong is lemond, az elnök-vezérigazgatói (CEO) pozíció pedig megszűnik, a cég irányítását pedig Stan Shih, az Acer alapítója veszi át ideiglenesen. Az Acer sajtóközleménye szerint Wang és Wong marad meghatározatlan ideig tanácsadói minőségben, az irányítás átadásának megkönnyítésére.

A hirtelen váltást "a vállalat elmúlt időszakban mutatott teljesítménye" indokolta az Acer közleménye szerint, ami a gyártó sorozatban elszenvedett negyedéves veszteségeire és piaci részesedésének összeomlására utalhat. A két vezető lemondását a gyenge teljesítmény ellenére az igazgatótanács vonakodva fogadta el. Az új vezetői pozíció neve Corporate Presidency (vállalati elnök), a megfelelő jelöltet már nagy erőkkel keresi a cég. Stan Shih most 69 éves, 1976-ban alapította a Multitech céget, amely 1987-ben vette fel az Acer nevet. Shih egészen 2004-es visszavonulásáig a cég elnöke (chairman) maradt. Shih a közlemény szerint ideiglenesen látja majd ez a cég irányítását, az új vezető megtalálásáig.

Stan Shih ideiglenesen újra vezet.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A korábbi bejelentés szerint a szebb napokat látott tajvani gyártó a munkavállalók 7 százalékától megválik, ettől a lépéstől évi 100 millió dolláros megtakarítást várnak, egyszeri, 150 milliós átstrukturálási költség révén. Ez utóbbi összeg a kirúgott alkalmazottak végkielégítését és egyéb költségeket fedez, valamint bizonyos leíráshoz vezet egyes fejlesztés alatt álló termékek leállítása is. A cég korábban piaci kudarcáért elsősorban a Microsoftot okolta, az Acer szerint a Windows 8 nem felelt meg a piac várakozásainak, amit tetéz, hogy a redmondiak a rendszer kijavítása helyett saját PC-ik, a Surface sorozat marketingjére koncentrálnak.

Új üzleti notesz az Acertől - van helye a Dell és a HP mellett?

Az Acer komoly gondban van, az olcsóbb számítógépek piacán egykor domináns gyártó nem találja a helyét a megváltozott piaci környezetben, a negyedéves veszteségek általánossá váltak, az eladások visszaesése pedig az összes nagy szereplő közt az Acer esetében a legnagyobb. Az elemzők szerint az Acernek sürgős stratégia-váltásra van szüksége, a cég központi piaca, a konzumer PC-k gyártása ugyanis már idén is nagyon rosszul teljesít, ez pedig a jövőben sem fog változni. A kiút a magasabb profittartalmú prémium és üzleti gépek felé történő eltolódás, valamint az otthoni felhasználók új kedvence, a tabletek fókuszba állítása lehet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról