Szerző: Hlács Ferenc

2013. augusztus 24. 12:06

Robottaxiról álmodik a Google

A Google úgy döntött, nem éri be a szenzorokkal felszerelt sofőr nélküli Toyotákkal, és saját tervezésű önjáró személyautó kifejlesztését tűzte ki célul. A vállalat vakmerő elképzeléseivel kapcsolatban már egyeztet más gyártókkal, és ha sikerrel jár, a sofőr nélküli személyautók mellett robottaxik is gurulhatnak majd az utcákon.

Nem először hallani a Google nevét egy mondatban a sofőr nélküli autó fogalmával. A vállalat már jó ideje dolgozik együtt autógyártókkal olyan szoftver és érzékelőrendszer kifejlesztésében, amely lehetővé teszi, hogy a járművek önállóan jussanak el egyik helyről a másikra. Úgy tűnik azonban az óriáscég nem éri be ennyivel, és saját tervezésű autó gyártására készül.

Szeptemberben minden kiderül

A német Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a vállalat több lehetséges autógyártó partnerrel is egyeztet, köztük van a Magna International, amely számos márkának végez bérgyártást (pl. náluk készül a Mini Countryman és a Peugeot RCZ) vagy a világ egyik legnagyobb alkatrészgyártója, a Continental AG. Ez utóbbival ráadásul a német lap szerint már közel jár a megállapodáshoz, egy sofőr nélküli jármű létrehozása kapcsán. A Google ugyanakkor nem egyedül kerülgeti a Continentalt, azt ugyanis az IBM is hasonló ambíciókkal kereste meg. Az alkatrészgyártó  szeptemberben, a Frankfurti autókiállításon közli a megállapodások részleteit. A gyártók úgy működnének közre az önjáró autók megvalósításában, ahogy azt a Foxconn példáján is láthatjuk amely többek között az Apple készülékeit állítja elő megrendelésre.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az egyik irányvonal amire a Google különös hangsúlyt fektet, a magáncélú sofőr nélküli személyautó mellett az a “robottaxi” koncepciója. Az önjáró taxik a vállalat szerint különösen a munkába igyekvők számára jelentenének könnyebbséget, ezzel csökkentve az igényt az autóvásárlásra. Az, hogy ebben a tekintetben miért gyakorolnának nagyobb nyomást a gépjárműpiacra, mint a hagyományos taxik, egyelőre rejtély, különösen figyelembe véve, hogy a projekt kezdeti szakaszában hús-vér sofőrök is ülnének azok volánja mögött, vészhelyzet esetére.

Fél-konkurencia

Szakértők szerint a Google autóiparba bekapcsolódásával nagy fába vágná a fejszéjét, amit jól mutat az is, hogy jelenlegi, átalakított Toyotákból álló, sofőr nélküli autóflottájának egy darabja nagyjából 150000 dollárba kerül. A vállalat ugyanakkor folyamatosan dolgozik a gyártási költségek lefaragásán. Noha a Google önmagában nem rendelkezik sem a megfelelő gyárakkal, sem a megfelelő ismeretekkel az autógyártáshoz, nem most téved először erre a területre: a korábbi sofőr nélküli járművek kifejlesztését célzó kísérletei során komoly tapasztalatra tett szert az ehhez szükséges szenzoros technológia kifejlesztésében.

Kétséges, hogy a Google mennyire állná meg a helyét a konkurenciaként az autópiacon, ám a cég szerint nem is lesz szükség rivalizálásra, mivel úgy látja, a többi gyártó nem gondolkodik teljes mértékben önállóan működő gépjármű kifejlesztésében. Ezt többek között a Daimler AG csoport (amely többek között a Mercedes Benz tulajdonosa) vezérigazgatójának kijelentésére alapozza, Dieter Zetsche ugyanis úgy fogalmazott, automatizálnák ugyan a vezetés “unalmas” elemeit, például az araszolást a forgalmi dugóban, de annak “király” részeit soha nem vennék ki a sofőr kezéből.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról