Szerző: Dojcsák Dániel

2013. augusztus 6. 15:41

Budapesten is fertőz a startup méreg

Az iCatapult a CEU Business School együttműködésével indított 10 napos tréningprogramot Budapesten, hogy felkészítse a hozzájuk forduló fiatal vállalkozókat a globális üzletfejlesztési és marketing kihívásokra. A cél természetesen nem más, mint piacszerzés a Szilícium-völgy hálózatán keresztül, ahogy a Prezi is csinálta.

Az iCatapult üzleti tréningprogramjába több mint 120-an jelentkeztek 16 különböző országból, így a végül összeverbuválódott csapat is kellően nemzetközi lett. A kiválasztást az iCatapult régiós és amerikai partnerhálózata segítette, így a szervezettel már tavasz óta együtt dolgozó csapatokon túl, további 5 társaság vághatott neki a tanulásnak. Az újoncok is kivétel nélkül korai fázisú, technológiai, webes fókuszú kezdő vállalkozások: a Brickflow manuálisan szerkesztett közösségi média tartalomaggregációról álmodik, az EDM Designer csapata reszponzív e-mail template készítésben lát fantáziát, a Dive csapata a programozás, fejlesztés folyamatát tenné vizuálisan átláthatóbbá, a Tastynotes közösségre építő mobilos recepttartalmakat szolgáltatna, a Doctusoft pedig egyedi Google Apps fejlesztésekben gondolkodik. A kiválasztottakon túl vannak meghívott vendégek is, mint a Prezi budapesti irodájából 1-1 termékmenedzser és dizájner.

A program 10 napon keresztül tart a CEU Frankel Leo utcai épületében, ahol a résztvevők az itthon megszokott frontális előadások helyett interaktív, gyakorlatias, beszélgetős, kreatív foglalkozásokat is magában foglaló programon vesznek részt. Az üzleti összefüggések értelmezése mellett a programon komoly hangsúlyt kap a résztvevők kulturális felkészítése, mondhatni az elmék felszabadítása. A kiválasztott ígéretes csapatok számára a részvétel nem kerül pénzbe, a felmerülő költségeket az iCatapult, a helyszínt pedig a CEU biztosítja.

Globális nézőpont

A program hétfői megnyitóján Hild Imre, az iCatapult vezetője úgy fogalmazott, hogy még mindig hiányzik valami a magyar piacról. Van egy bizonyos globális nézőpontunk, van némi visszajelzésünk a nemzetközi piacról, de a fiatalok nem teszik meg a szükséges erőfeszítéseket. Éppen ezért van szükség az elméleti képzések mellett a sokkal strukturáltabb, fókuszáltabb intenzív tréningekre is. Hild szerint gyakran mondják azt az emberek, hogy “befektetői tőkét nyertek”, de valójában azt megszerezni, kiérdemelni kell. A szakember úgy látja, a sikeres startup csapat nem csak megszállottja saját ötletének, de képes kikényszerített feltételezések mentén nekivágni egy koncepciónak vagy látszólag nem létező problémákat elkezdeni megoldani.

A startupok egy teljesen ismeretlen világot próbálnak meg menedzselni, úgy hogy közben óriási szakadékokat kell átugraniuk. Az egyik ilyen szakadék a piaci terjeszkedés, amiben ma már, ha online szolgáltatásról beszélünk, akkor a helyi/országos után a következő lépcső a globális lépték. Az iCatapult elképzelése és a tréning alapja éppen ez: kellő gondoskodással, kötések kiépítésével egy olyan modell kialakítása, ami egyenes utat épít Budapestről az amerikai hub-ok felé. Lehet kacérkodni a gondolattal.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A tréningen résztvevők a 10 nap során a foglalkozásokat követően személyes felkészítésen, beszélgetéseken vesznek részt, ezek egyéni értékeléssel zárulnak, akik pedig sikerrel veszik az akadályokat, azok tovább haladhatnak egy 18-24 hónapos accelerator-programba az iCatapult, illetve a nemzetközi partnerhálózat támogatásával. Ebben már rendszeres amerikai megjelenések és üzleti alapozás is szerepel, a program nem ragad le az ígéreteknél és meghatározó emberek Twitter-feedjeinek olvasgatásánál.

A tréning első négy napjának mentor oldalon az egyik oszlopos tagja Rob Fitzpatrick, a Dex.io alapítója, illetve körülbelül 60-100 egyéb vállalat befektetője, aki maga kereste meg fiatal kora ellenére dollármillióit. Fitzpatrick a tréningen résztvevőket azzal fogadta, hogy ne gondolják, hogy a mentor vagy akár később a befektető 10 másodperc alatt meg tudja mondani, hogy mi történik majd velük a következő időszakban. Viszont, akik már szervezett tréningeken vesznek részt, azok bizonyos szűrőkön átjutottak, sőt, az adott induló vállalkozás szempontjából a világ legjobb szakemberei ők.

Nincs visszalépés a startmezőre

Ötletekkel tele van a világ, egyre inkább igaz ez és az ötletek olyanok, mint egy nagyra fújt strandlabda: könnyűek, de nehéz őket bevinni az ajtón. Az elmúlt évtizedben a technológiai vállalkozások világában sok minden történt, sokat tapasztaltak a befektetők, a vállalkozók és a felhasználók is. Ma már messze nem egyértelmű nem csak a siker, de az sem, hogy az adott terület érdekes-e. A régimódi startupok sokat dolgoztak a termékükön, majd egyszer csak előálltak vele, de gyakran kiderült, hogy tévedtek, kiderült, hogy az embereknek nem is tetszik ez az ötlet vagy időközben a piac túlhaladta a megoldást. A régi módszertan hibája az volt, hogy az erőforrások bevonásával párhuzamosan nem történt tanulás, tapasztalás. Hibák pedig mindig vannak, de ez esetben túl drágák, hiszen sok időt, munkát és pénzt dobnak kukába.

Fejlesztési projektekben viszonylag hamar népszerűvé vált a “lean startup” szemlélet, ami a folyamatokat teljesen apró részekre bontja fel, a hibák hamar kiderülnek, a felhasználók folyamatosan szembesülnek az eredményekkel és az egész projekt együtt tud lélegezni a piaccal, képes reagálni arra. Manapság azonban üzletfejlesztési szempontból is egyre inkább jellemző a fokozatosság és a kockázatok csökkentése. A startup cég ma már az első naptól képes kell legyen bevételt termelni.

Mályvacukor-torony

Rob a csoportos tréninget egy klasszikus ügyességi feladattal, a Marshmallow-teszttel kezdte, ahol a csapatoknak 20 szál tészta, egy zsinór és egy ragasztószalag kombinálásával kellett a többieknél magasabb szerkezetet építeni, ami megáll önmagában és a tetején megtart néhány összecsomagolt mályvacukrot. Minderre 15 perc áll a csapatok rendelkezésére. Érdekes módon ezen a teszten az építészeken kívül a gyerekek teljesítenek a legjobban és az üzleti tanulmányokat folytatók a legrosszabbul. A tipikus hiba a koncepciótlanság, a pontatlanság és a túltervezés. A nyerteseknek általában már a harmadik percben áll a tartószerkezetük és a maradék időben csak alul bővítik a lábakat. A valóságban is valahogy így működik egy kezdő vállalkozás a sorozatos befektető szerint.

Azok, akik nagy és bonyolult szerkezetekkel bíbelődnek és nem próbálják meg közben, hogy áll-e, úgy járnak, mint a szolgáltatásukat fél év után publikáló cégek, akik még az utolsó 12 órában is heggesztgetik a rendszert, funkciókat finomítanak, majd amikor tényleg elindulna a működés, akkor leáll minden szerver. A mályvacukros teszt hasonló egy piaci teszthez, amin minden vállakozónak át kell esnie: ha sikerül validálni a működést, sikerül egy egyszerű üzleti modellt beindítani, akkor onnan kis lépésekben haladva előre lehet tovább csinosítgatni.

Az iCatapult tréningprogramja ezekre az első lépésekre, indulásra készít fel. Az alapvető tananyagon belül a csapatok maguk jönnek rá, hogy miként lehet gyors iterációkkal eljutni az először még ismeretlen részletekig, továbbá azt, hogyan lehet a folyamatokat felgyorsítani azáltal, hogy a tevékenységeket és az ügyfélkört is korlátozzuk, fókuszáljuk. A tréningen az ügyfelekkel való kommunikációt szerencsére nem könyvekből tanulják az emberek, a Design Terminálban és környékén a csapatok saját termékeikkel kapcsolatban valódi potenciális ügyfelek véleményét gyűjtik be, a mentorok segítségével elsajátítják a teszteltetés, felhasználói kutatás mikéntjeit.

Jó tudni

A képzés további napjaiban a cégméret növekedéséről, annak kontrollálásáról, az agilis és lean termékmenedzsmentről, marketing ismeretekről, mérési metrikákról is részletesen beszélnek majd a résztvevők. A gyakorlatias megközelítés miatt az óráknak valóban nem “hallgatói”, hanem résztvevői vannak, akik a közös diskurzus végén saját és egymás ötleteit juttatják el egy következő fázisba. A program végén minden induló vállalkozás lehetőséget kap egyéni megbeszélésekre is a mentorokkal.

A cél, hogy az innen továbbmenőknek ne kelljen majd később azt mondania, hogy “bárcsak tudtam volna korábban ezt”. A résztvevők többsége első vagy második vállalkozását építi, de könnyen lehet, hogy a felkészülés révén lekörözik hasonló cipőben járó társaikat. Ha valaki nem szeretne várni a következő hasonló tréningig, akkor jövő hétfőn Andreas Klinger üzleti metrikákról szóló óráját reggel 9:30-tól egész nap a Ustream-en keresztül is követheti az iCatapult csatornáján keresztül.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról