Szerző: Dojcsák Dániel

2013. július 8. 16:39

Jön a Graph Search tömeges bevezetése

Nem kapkodja el a Facebook az idei év kiemelt funkciójának, a Graph Searchnek a bevezetését. Ugyan a bejelentés már megvolt januárban, ehhez képest fél év alatt alig néhány tízmillió szerencsés felhasználó kezdhette használni az okosított közösségi keresést. Most százmilliósra ugrik a nagyságrend.

A szélesebb körű bevezetésnek technikai akadálya volt, mégpedig az, hogy a kereső nem működött megfelelően, így a mérnököknek komoly erőfeszítéseket kellett tenni, hogy megfelelő sebességű legyen a személyek, helyek és fényképek közti feltételes turkálás és jó találatokat is adjon. A 6 hónapnyi igazítás úgy fest sikeres volt, ugyanis a Facebook képviselője az amerikai ABCNews-nak azt nyilatkozta, hogy a következő hetekben minden olyan felhasználó, aki a nyelvi beállításoknál az amerikai angolt választotta, megkapja a Graph Search funkciót és a hozzá tartozó interfész-frissítést is.

Mivel ez a keresés teljesen kontextusalapon működik, ezért a lokalizáció nem olyan egyszerű, mint egy normál szintetikus kereső esetében, hiába működik kiválóan a Facebook közösségi fordító megoldása, a Graph Search nem biztos, hogy túl hamar meg fog jelenni más nyelveken. Míg a Google konkrét keresésekre képes pontos találatokat adni, addig a Facebook abban erős, hogy a meglévő hálózatunkon belül hozzuk felszínre az egyébként is ott lévő, elérhető, de nehezen összegyűjthető adatokat. Könnyen kideríthető, hogy kik azok a barátaink, akik Budapesten élnek, de vegetáriánusok vagy éppen azok, akik beszélnek spanyolul és szeretnek túrázni. Az ilyen példák révén könnyű megérteni, hogy mi is az előnye egy ilyen kontextuális keresőnek, és egyben mindenkinek beindul a fantáziája, hogy milyen visszaélésszerű vagy perverz keresésekre lehetne használni azt.

Kínos eredmények

A tesztelésben résztvevők nem is haboztak és minden kínos kombinációt kipróbáltak, dedikált Tumblr-blogja is lett a jelenségnek, ami tökéletesen rávilágít arra, hogy mennyire sok és mennyire részletes információt közölnek magukról a felhasználók szándékosan vagy épp véletlenül. Egészen idáig elég elvont magyarázkodás követte a privát szféra védelmében tartott felhívásokat, hiszen nehezen volt demonstrálható az, hogy mitől kellene félni, illetve azt mondhattuk, hogy a rengeteg feltöltött kusza adat nem hasznosítható. A Graph Search viszont hidegzuhanyként érheti a milliárdos felhasználói tábort, sokak számára derül majd ki, hogy egy kicsit többet árultak el magukról publikus felületeken, mint amennyit szerettek volna.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A Facebook Graph Searchön dolgozó szakemberei persze igyekeznek elkerülni a sokkoló meglepetéseket és komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy egyre több felhasználójuk állítsa be saját ízlése szerint az adatvédelmi funkciókat. Az igazi probléma itt az, hogy az emberek gondolkodás nélkül lájkolnak mindent ami eléjük kerül, majd később csodálkoznak, ha a nevük az adott cég reklámjai alatt jelenik meg, illetve mostantól erre a preferenciájukra immár bárki képes szűrni is.

A komplexebb kereséssel persze nem csak a perverz szórakoztatás a célja a Facebooknak, szeretné élővé tenni a felhasználóival kapcsolatos adatokat. Ennek egyik kiváló módja az, ha a kaotikus lájkokat és megadott személyes információkat fontossá teszi, ha ezek alapján keresési találatokká tud válni az illető, akkor valószínűleg nagyobb figyelmet fordít arra, hogy az információ hiteles legyen. Másrészt a Graph Searchben elvégzett keresések is alapjául szolgálhatnak a hirdetéseknek, s ugyan jelenleg nincs éles megoldás erre, szinte biztos, hogy lesz. Az amerikai digitális hirdetési piacon a Google 42 százalékos részesedéssel rendelkezik, az elvileg sokkal több aktív felhasználót magáénak tudó Facebook pedig alig 7 százalékossal. Az új keresési eszközzel nyilvánvalóan a keresőforgalomból való nagyobb rész a cél, amivel talán elhappolhat a riválisoktól hirdetési pénzeket.

Felhasználói szempontból azonban az üzenet leginkább az, hogy érdemes újra átnézni a profilban rejtőzködő adatokat, hiszen heteken belül szinte bárki nekiállhat személyes adatbányászatának.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról