Szerző: Bodnár Ádám

2013. július 2. 13:34

Kipróbálható a legkisebb cégeknek szánt Windows Server

A Windows Server 2012 R2 előzetese után nem kellett sokat várni a legkisebb vállalatoknak szánt Essentials verzióra sem, amelynek preview változata szintén elérhető a Microsoft weboldalán.

A Windows Server Essentials kimondottan a legkisebb cégek igényeire szabott szervertermék alkalmazások futtatása mellett biztonsági mentésekre és távoli hozzáférésre. A szoftver korábban  tartalmazta a SharePoint és Exchange Server funkcionalitását is, azonban a 2012-es verzióból ezek kikerültek, mivel a Microsoft úgy gondolta, a legkisebb vállalatok Office 365 előfizetéssel oldják meg ezeket a feladatokat.

Könnyebb út a felhőbe

Ez a 2012 R2-ben sincs másképp, sőt, az új verzióban külön panelen nézhető meg, milyen felhőszolgáltatások állnak rendelkezésre a Microsofttól, és hogy a szerver kapcsolódik-e ezekhez. A vállalat szerint ezen keresztül a felhasználók könnyebben megismerhetik a számukra nyújtott online szolgáltatásokat, és így valószínűleg több előfizetőt is sikerül majd hozzájuk csábítani. Ilyen lehet például az Office 365, a Windows Intune és az Azure Backup mellett a Windows Azure Active Directory, amely egy felhőben működő tartományvezérlő.

Az új szerververziót úgy alakította ki a Microsoft, hogy ne csak helyben telepítve lehessen könnyen használni, hanem akár a felhőben is, például az Azure nemrég indult infrastruktúraszolgáltatásán. Ennek érdekében alapértelmezettként kikapcsoltak benne olyan képességeket és funkciókat, amelyek nagy adatforgalmat és ezáltal nagy költséget okoznak, ilyen többek között a kliensek automatikus mentése és a Storage Spaces, amely különböző felületen (USB, SATA, SAS) csatlakozó, különböző méretű diszkek felett képez egy virtualizációs réteget. Az adminok a többféle diszkből álló "poolokon" hozhatnak létre "space"-eket, amelyeket kétszeres vagy háromszoros tükrözéssel vagy RAID5-szerű paritásvédelemmel is biztosíthatnak az adatvesztések ellen.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Windows Server 2012 R2 Essentials, ahogy a neve is mutatja, a Windows Server 2012 R2 kódjára épül. Az új Windows Serverben a fejlesztések egy része a virtualizáció köré csoportosul, a Microsoft szerint azonban a megcélzott kisvállalati szegmensben ez még nem terjedt el széles körben, részben a konfigurációhoz és adminisztrációhoz szükséges szakértelem hiánya miatt. Az új Essentials ezen a téren automatizált "varázslókkal" igyekszik a felhasználók segítségére lenni, amelyekkel könnyen létrehozható egy virtualizált WS 2012 R2 Essentials telepítés.

Rendszergazdák is örülhetnek két újdonságnak: frissül a Windows Phone-on és Windows 8-on elérhető My Server alkalmazás, amelyből távolról lehet a szervert adminisztrálni, bár ennek az alkalmazásnak az új képességeit a Microsoft egyelőre nem közölte, és az előzetes verzióhoz egyelőre nem is érhetők el. A másik újdonság ezen a téren az érintéses vezérlést támogató, Silverlight helyett HTML5-ön alapuló Remote Web Access, amely gyakorlatilag tetszőleges tabletről vagy telefonról lehetővé teszi a kényelmes távoli hozzáférést.

Nem csak a legkisebbeknek

A Microsoft blogjában olvasható bejegyzés szerint a WS Essentials ugyan kimondottan kisvállalatoknak pozicionált termék, de néhány nagyvállalat érdeklődését is felkeltette, amelyek szívesen használták volna saját környezetben, például egy fiókiroda kiszolgálására. Annak érdekében, hogy ehhez ne kelljen új terméket venniük, az Essentials képességeit most egy Windows Server 2012 R2 szerepkörként is elérhetővé teszi a Microsoft - ezt Windows Server Essentials Experience néven kell keresni a Standard és Datacenter verziókban. Ezeken a verziókon az Essentials korlátai sem élnek, vagyis akárhány felhasználót ki lehet szolgálni.

A Windows Server 2012 R2 Essentials előzetese letölthető innen. A Microsoft állítása szerint a nyilvános próbaváltozat célja a lehető legtöbb visszajelzés begyűjtése a végleges termékhez, amelyet a felhasználók véleménye alapján fognak finomítani.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról