Szerző: Koi Tamás

2013. június 3. 10:39

Digitális átállás: hiszem, ha látom!

A digitális átállásban érintett cégek, tartalomtulajdonosok, műsorszórók, eszközgyártók és forgalmazók többnyire egyetértenek abban, hogy a földfelszíni tévésugárzás digitális átállása itthon leginkább a tényleges lekapcsolást megelőző és az azt követő hetekben kavar majd vizet. Többen nem hiszik, hogy ezúttal megtörténik az átállás, az érintettek egy része pedig egyáltalán nem tudja, mivel járhat a folyamat.

Két hónapon belül lezajlik az analóg földfelszíni tévésugárzás digitális átállásának első, nagyobb nézőszámot érintő fázisa, de a folyamatban érintett cégek jelentős része sem tudja pontosan, hogy az analóg lekapcsolás rövid távon hogyan alakíthatja át a piacot. A HWSW által rendezett BigScreen Üzleti Reggeli rendezvénysorozat második állomásán a közelgő lekapcsolás hatásairól és a felkészültség mértékéről beszélgettek a meghívott műsorszórók, tévécsatornák, kereskedők és eszközgyártók képviselői.

Elégedett műsorszóró

A digitális átállási folyamat a legnagyobb fejtörést, egyben a legnagyobb lehetőséget kétségtelenül az analóg és digitális földi műsorszórásban érdekelt Antenna Hungária számára tartogatja. A cég a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) márciusi határozatának értelmében két lépcsőben, július 31-én és október 31-én hajtja végre az analóg tévéadók lekapcsolását, melyet egyben sávkiürítési, sávátrendezési folyamat is kísér. A felszabaduló frekvenciákat (szakzsargonban digitális hozadék) mobilszolgáltatásra, illetve digitális tévésugárzásra lehet majd használni - ez utóbbi a digitális földfelszíni platform csatornakínálatának erősödését jelentheti.


Tóth András (középen)

Tóth András, az Antenna Hungária kommunikációs vezetője a beszélgetés során elmondta, a műsorszóró ingyenes DVB-T platformját, a MinDig TV-t ma több mint 350 ezer háztartásban nézik, míg a fizetős MinDig TV Extra előfizetői száma éppen a beszélgetést követő napokban lépte át a százezret. A platform a nemzetközi trendekkel ellentétben kifejezetten jól teljesít hazánkban, már ami a felhasználószámot illeti. Tóth szerint az analógról váltó, fizetős szolgáltatást választó ügyfelek többsége a MinDig TV Extra szolgáltatást választja, emellett a digitális földfelszíni platform demográfiai mutatói is jobbak az átlagnál, ami a reklámpiac számára fontos tényező.

Nem feltétlenül látják ennyire pozitívan a helyzetet az átállásban érintett kisebb kábelszolgáltatók, helyi elosztói hálózatok. Kendi Péter, a PR-Telecom Zrt. kereskedelmi igazgatója a beszélgetésen hangsúlyozta, a kis szolgáltatók nem várnak komoly növekedést az analóg lekapcsolástól, hiszen azokban a háztartásokban, ahol eddig mindössze három csatornát néztek, nem feltétlenül van meg az igény vagy éppen a fizetőképes kereslet a fizetős tévécsomagokra. Kendi szerint a kisebb cégeknek ezért a digitális átállás önmagában szinte semmilyen piaci lehetőséget nem biztosít.

Szkeptikus eszközforgalmazó

Az analóg lekapcsolási folyamat a legtöbb érintett háztartás számára eszközcserével is járhat, de egyelőre sem az eszközöket forgalmazó cégek, sem a gyártók nem tapasztalnak számottevő forgalomnövekedést a folyamat hatására. Posta Tibor, a P-Sat Kft. ügyvezetője elmondta, a DVB-T beltéri egységek iránt március óta megduplázódott az érdeklődés, a vásárlói kedv azonban egyelőre változatlan. Posta szerint ennek az egyik legfőbb oka, hogy az érintettek túlnyomó része kivárásra játszik, illetve állami támogatással próbál hozzájutni beltéri egységhez.


Vidus Gabriella (R-Time), Posta Tibor (P-Sat)

Mint arról korábban beszámoltunk, az NMHH által kidolgozott támogatási programban rászorultsági alapon keresik majd meg az érintetteket a következő hónapokban. Az igénylőknél a hatóság most is zajló tenderén győztes vállalkozás szakemberei telepíthetik a DVB-T beltéri egységet és ahol szükséges, az új tetőantennát. A támogatásban részesülő háztartásoknak juttatott termék- és szolgáltatás értéke végpontonként elérheti a bruttó 25 ezer forintot, ami fedezi a beltéri egység, a tetőantenna, a beszerelés, beállítás és az oktatás költségeit. A támogatásban részesülő háztartások számával kapcsolatban egyelőre csak becslések vannak, a legújabb KSH-adatok alapján ezek száma akár a százezret is elérheti.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Kifejezetten pesszimistán nyilatkozott az átállás hatásaival kapcsolatban Sebestyén Péter, a Samsung Magyarország alelnöke, aki szerint az előzetes várakozásokkal szemben a digitális átállási folyamat a tévépiacra gyakorlatilag semmilyen hatást nem gyakorolt, a forgalom pedig a lekapcsolási dátumhoz közeledve nemhogy nőtt volna, hanem éppen ellenkezőleg, csökkent. Sebestyén szerint a magyar tévépiacon régiós összehasonlításban is évek óta kevesebb készülék fogy.

Az értékesítési láncban jelentős zavart okoz olykor az eladók felkészületlensége - állapították meg a résztvevők. Bár az Antenna Hungária igyekszik oktatni az eladókat, problémát jelent, hogy az érintett vevők nagy részének a tévéreklámok ellenére fogalma sincs, mivel kell rendelkeznie ahhoz, hogy a lekapcsolási dátumok után is tévézhessen, így előfordul, hogy nem megfelelő beltéri egységet vásárolnak meg, vagy például olyan lapostévé mellé vásárolnak beltéri egységet, mely gyárilag is képes a DVB-T csatornák vételére.

Hitetlen tévéző

A résztvevők túlnyomórészt egyetértettek abban, hogy az érintettek közül jó néhányan lesznek, akik az utolsó pillanatban, vagy akár a lekapcsolást követően közvetlenül szembesülnek majd azzal, hogy a céldátumokat követően nem tudnak majd tévézni. Bár az MTVA rövidesen megkezdi egy tájékoztató szöveg (egy feliratcsík a képernyő alján) sugárzását az analóg csatornáin, de sokaknál vélhetően ez is kevés lesz a tudatos, megfontolt döntéshez. Ennek egyébként részben az is lehet az oka - hangzott el a beszélgetésen -, hogy a digitális átállás céldátuma sokáig teljesen bizonytalannak tűnt, és sokan most sem hiszik el, hogy az analóg lekapcsolás valóban megtörténik júliusban és októberben.

Éppen ezért valódi "átállási dömpingre" a lekapcsolás előtti két hétben lehet majd számítani - vélekednek az érintett szakemberek. A kampány vélhetően ekkor éri majd el a csúcspontját, az MTVA tájékoztató csíkja addigra egyre sűrűbben és egyre hosszabb ideig tűnik majd fel az analóg vételi körzetekben, bár olyan igazán hatásos, drasztikus lépésre nem kell számítani, mint amilyent Horvátországban rendelt el a helyi hírközlési hatóság. Déli szomszédunknál az analóg lekapcsolást megelőzően próbalekapcsolást is tartottak: főműsoridőben tíz percre leálltak az analóg adók az összes vételkörzetben. Ezt követően mind a digitális szolgáltatások, mind a vételre alkalmas készülékek iránti kereslet érezhetően megugrott az országban.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról