Szerző: Koi Tamás

2013. május 6. 16:18

Elsütötték a világ első nyomtatott pisztolyát

Egy évnyi fejlesztési munkát, illetve néhány órás gyártási folyamatot követően sikeresen elsütötték a világ első, nyomtatott kézifegyverét. A 3D-s nyomtatási technológiával készült pisztolyt a hétvégén próbálták ki, hol máshol, mint Texasban.

Lőfegyverellenes csoportok máris heves tiltakozásukat fejezték ki annak a texasi csoportnak a munkájával kapcsolatban, mely a hétvégén a világon először volt képes olyan nyomtatott kézifegyvert előállítani, mely éles lövedéket lő ki. A Defense Distributed 3D-s nyomtatóval készítette el a pisztolyt, melynek tervezési munkálatai nagyjából egy éve tartanak. A projekt ellenzői szerint legalábbis aggályos, hogy a fejlesztő mindenki számára elérhetővé kívánja tenni a nyomtatási sablonfájlt, így kis túlzással bárki nyomtathatna magának otthon lőfegyvert, aki rendelkezik egy jelenleg pár ezer dollárba kerülő 3D-s nyomtatóval.

A 3D-s technológiával nyomtatott pisztoly több, különálló nyomtatott alkatrészből áll, és közönséges akrilnitril-butadién-sztirol, vagyis ABS-műanyagból készül. Az anyagot a torkolattűz olyan mértékben roncsolja, hogy egy lövés után a pisztoly csövét cserélni kell. A műanyag lőfegyver egyetlen fémalkatrészt tartalmaz, az elsütőszeget.


Forrás: BBC

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az efféle megoldások tömeges terjedésének nem csak a 3D-s nyomtatási technológia egyre olcsóbbá válása, hanem a laza amerikai szabályozás is teret adhat. Az Egyesült Államok lőfegyvertartást szabályozó rendelete lehetőséget ad ugyanis arra, hogy egy amerikai állampolgár saját használatára lőfegyvert készítsen, feltéve, hogy az nem esik bizonyos kategóriákba (például még házilag sem készíthet valaki automata fegyvert). Ennek alapján egy otthon nyomtatott, egy lövés leadására alkalmas pisztoly házi gyártása és tartása legális, csupán a sorozatgyártásra kell engedélyt kérni a helyi hatóságoktól.

Könnyen lehet azonban, hogy ez nem marad már sokáig így, a rendvédelmi szervek ugyanis egyre több kontinensen figyelnek fel a high-tech bűnözők új módszereire, melyek közé a 3D-s nyomtatás is tartozhat. Emellett különösen a tavaly decemberi, Sandy Hook általános iskolában elkövetett tömegmészárlás kapcsán felélénkült fegyverellenes fennhangok nyomán került elő a téma, hogy a nyomtatott lőfegyverek is tartozzanak az úgynevezett észlelhetetlen lőfegyverekről szóló rendelet hatálya alá. Ez tiltja minden olyan fegyver tartását és árusítását, melyeket a biztonsági fémdetektorok nem képesek kimutatni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról