Szerző: Bodnár Ádám

2013. március 8. 08:42

Újabb leépítés a Motorolánál

Folytatja a fogyókúrát a Motorola, a vállalat létszámát 10 százalékkal csökkentik a Wall Street Journal szerint.

Újabb 1200 dolgozót küld el a Motorola, a Google által 12,5 milliárd dollárért felvásárolt telefongyártó, amely azóta lényegében teljesen eltűnt a piacról. A WSJ úgy tudja, a Motorola a napokban értesítette dolgozóit a leépítésekről, a megszüntetett pozíciók az Egyesült Államokban, Kanadában, Kínában és Indiában vannak. A Google telefonos részlegénél az év végén mintegy 12 ezren dolgoztak, a létszámcsökkentés tehát körülbelül 10 százalékos.

"Noha nagyon optimisták vagyunk azokkal a termékekkel kapcsolatban, amelyek a csőben vannak, továbbra is vannak nehézségeink" - áll a dolgozóknak küldött levélben, amelyből a Wall Street Journal közölt részleteket. "A költségeink túl magasak és olyan piacokon vagyunk jelen, ahol nem vagyunk versenyképesek, ezért pénzt vesztünk." A Google által nyilvánosságra hozott pénzügyi jelentések szerint a Motorola csak a két utolsó negyedévben 850 millió dollár veszteséget termelt a vállalatnak. 2012 augusztusában már bejelentett egy nagyobb elbocsátást a cég, akkor 4 ezer főnek mondtak fel a Motorolánál, az év végén pedig megszabadultak a kábeltévés set-top boxokat gyártó részlegtől, amit az Arris Group vett meg 2,35 milliárd dollárért.

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

A Google 2011-ben 12,5 milliárd dollárt adott a Motoroláért, elsősorban a kiterjedt szabadalmi portfólióért. Az összeolvadás óta eltelt időben azonban a telefongyártó mélyrepülése tovább folytatódott, a Google égisze alatt sem talált magára, mára gyakorlatilag jelentéktelen szereplője az okostelefonok és a tabletek szegmensének is. A régóta terjedő pletykák szerint gőzerővel készül a vállalatnál a csúcskategóriás "X Phone", ami az Android új zászlóshajója lehet majd, erről azonban egyelőre semmit sem tudni.

A keresőcég korábban többször is hangsúlyozta, nem lesz kivételezett helyzetben a Motorola, mivel ez komplikálttá tenné a vállalat viszonyát azokkal a telefongyártókkal, amelyek az évek során sikerre vitték az Androidot. A saját telefonbiznisz ugyanakkor egyfajta biztosítékul szolgálhat a cég számára, amennyiben a Samsung vagy más vállalat túlságosan nagy befolyást szerezne az androidos ökoszisztémán belül. A dél-koreaiak dominanciája azonban már a Google számára sem előnyös, az Android fölötti teljes kontroll megtartásához az kell, hogy egyik gyártó se váljon egyeduralkodóvá.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.