Szerző: Dojcsák Dániel

2012. június 19. 10:49

Ejtheti a Samsung az Androidot

A Samsung Electronics új vezérigazgatója hétfőn új irányokat határozott meg a legnagyobb mobilgyártóvá vált vállalat számára. A hardver helyett a cég a jövőben a szoftverre koncentrál.

Az elmúlt évben a Samsungnál is egyre látványosabb igénnyé vált az, hogy az okostelefon-eladások segítésére már nem elegendő jobb hardvereket kiadni, hanem megfelelő szoftverrel kell támogatni a már így is túlszaladó műszaki megoldásokat. A Samung immár a legnagyobb mobilgyártó, akár az okostelefonok piacát nézzük, ahol idén az első negyedévben előzte meg az Apple-t, akár a teljes mobilpiacot, ahol szintén átvette az uralmat a Nokiától. Ez a helyzet kettős, hiszen kényelmes erőpozícióban van a gyártó, de ha nem kezdeményez, akkor könnyen a Nokia sorsára juthat néhány éven belül.

Új szelek fújnak

Kwon Oh-hyun szerint “különleges figyelmet kell szentelni az új felhasználói igények kiszolgálásának, tekintettel a fontos értékekre és az élményekre is azáltal, hogy erősítjük a képességeket szoftverben, felhasználói felületekben, dizájnban és a kínált megoldásokban”. A meglepő módon nem túl tartalmas kijelentés részleteiben nem mutatja meg, hogyan is fogja a Samsung a szoftvert felhúzni, de a tény már önmagában is jelentős változást sejtet. Az előző Samsung-vezér a szoftverágazatot viszonylag hanyagolta, az új vezetővel úgy tűnik, ez meg fog változni.

A lehetőségek közt ott lapulhat az Android helyettesítése és néhány év alatt a saját operációs rendszer elterjesztése - ehhez alapul szolgálhat a Linux-alapú Tizen, amelybe beolvad a Bada. Ez főként azután tűnik valóságos perspektívának, hogy a Google sikeresen lezárta a Motorola Mobility felvásárlását. Habár a Google-Samsung barátság egyelőre tart és a Nexus modellek még jövőre is Dél-Koreából érkeznek, egyáltalán nem biztos, hogy 2-3 év múlva is ugyanez lesz a helyzet.

Az elmúlt években hiába volt saját szoftverfejlesztése a Samsungnak, hiába indult meg a Bada és fejlődött technikailag hasonló ritmusban mint a versenytársak, a legtöbb modellen mégis Android futott. Egy-egy országban érdekes módon teret nyert a Bada, de a globális fogyasztói ízlésnek nem igazán felel meg. A probléma nyilván nem a megjelenéssel van, hiszen a Bada és az androidos Samsung felület laikus szem számára alig különböztethető már meg. A gond a szoftveres ökoszisztémával és a támogatással van: amennyiben a Samsung sokkal nagyobb erőforrásokat áldoz arra, hogy a Badát, és utódát, a Tizent felfuttassa, a következő években komoly piaci szereplővé válhat a szoftverplatformok piacán is a cég.

Vertikális berendezkedés

Ahogyan az Apple-nek, illetve a RIM-nek, a többi gyártónak is az lenne az érdeke, hogy az okostelefon-ökoszisztéma teljes vertikumát házon belülről szolgálja ki, s úgy tűnik, a legtöbb esetben efelé is haladunk, ehhez a filozófiához csatlakozhat most a Samsung is. Miután a cég globálisan a legnagyobb tévé-, memória, LCD- és okostelefongyártója is egyben, ideje lehet a szoftveres világban is nyomot hagyni.

Az új vezető, Kwon, 2008 óta vezette a Samsung chipgyártó üzletágát, illetve tavaly óta a kijelzőgyártó üzletágat. A vezető a Samsung igazgatótanácsának egy találkozón kifejtette, hogy a cég core üzletágainak erősítenie kell a dominanciáját a technológiai és globális piacon. A cél nem kevesebb, mint az abszolút vezetés megszerzése. Nyilvánvalóan a Samsung továbbra sem riad majd vissza a jogi csatározásoktól, de nem érez majd lelkiismeret-furdalást, ha egy-egy jól sikerült megoldást elles a konkurenciától. Pedig a cég akkor is jól jár, ha a konkurenciája erősödik, hiszen a közvetlen versenytársainak is ő szállítja az alkatrészeket. Az Apple a legnagyobb vásárlója a Samsungnak, az iPhone-tól a Macbook Próig mindenben bőségesen találhatóak Samsung alkatrészek.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ennek ellenére a fenntartható jövőkép, illetve a haszon maximalizálásának kényszere azt kívánja, hogy a piac minél nagyobb részén a Samsung ne csak beszállító legyen, hanem a teljes vertikumot képes legyen kiszolgálni, maga kerüljön kapcsolatba a végfelhasználókkal. Jelenleg ennek két jól járható útja van. Az egyik, hogy egy saját operációs rendszert és ökoszisztémát alakít ki dél-koreai gyártó és azt önti be a piacra. Erejét és marketingcsatornáit figyelembe véve a cég erőből képes lenne száz milliós ügyfélbázist kitermelni 1-2 év alatt.

Maradj talpon!

A másik lehetőség, hogy az Androidot megtartva, azt egyre jobban kisajátítva viszi előre a piacot, s az Amazonhoz hasonlóan előbb-utóbb saját képmására formálja azt. Ehhez már most is adott a Samsung Apps, a felismerhető, egyedi felület és egyre több, csak a Samsung készülékeken elérhető képesség. A Samsung menetelését a többi androidos gyártó nem bírta, a Motorola és a Sony Ericsson is perifériára került és akvirálták. Ha a következő években a HTC is kivérzik, akkor nem marad több potens androidos gyártó, ez esetben még csak nem is kell saját operációs rendszert felfuttatni a sikerhez.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról