Szerző: Koi Tamás

2012. június 15. 14:19

Kapcsolási díjat hoz a telefonadó a Telenor ügyfeleinek

A Vodafone után a Telenor is bejelentette, hogy módosítja díjszabását a telefonadó miatt. A kék szolgáltató ügyfelei azonban máshogy érzik majd meg az adóterhek növekedését.

Július közepétől kapcsolási díjat vezet lakossági ügyfeleinél a Telenor Magyarország, a nettó 1,96 forintos, azaz bruttó 2,5 forintos összeget minden sikeresen felépült hívás után kiszámlázza ügyfeleinek szolgáltató, a hívás hosszától függetlenül. Az előfizetők az SMS-küldés után ugyanekkora díjat kénytelenek fizetni. Az extra díj bevezetését a Telenor a mobilszektor szereplőire kivetett új adónemmel, a telefonadóval indokolja.

Az árváltozás július 16-án lép életbe, és összességében a telefonadóból fakadó többletköltségeknek csak egy része lesz majd érezhető a Telenor ügyfelei számára. A vállalat a különböző fogyasztói csoportok telefonhasználati szokásainak figyelembevételével módosítja tarifacsomagjait és szolgáltatásait: a lakossági ügyfelek havidíjai nem változnak, míg a sok hívást bonyolító kis- és középvállalati ügyfelek hívásköltségei nem a használat alapján módosulnak - áll a mobilszolgáltató pénteken kiadott sajtóközleményében.

Az 1,96 forintos kapcsolási díj bevezetése mellett néhány népszerű tarifa szerkezete is átalakul egy hónap múlva. Így Családi csomagnál a jövőben havonta előfizetésenkénti 1000 percnyi (azaz 16,6 óra) beszélgetésre korlátozódik. A lebeszélhető perceket is tartalmazó havidíjas csomagok előfizetői (az Okostarifa felhasználóinak kivételével) a lebeszélhető percek 60%-át csak hálózaton belüli hívásokra, 40%-át pedig más belföldi hálózatokba irányuló hívásokra tudják majd felhasználni. Az Okostarifában foglalt lebeszélhető percek elhasználását követően a további hívások percdíjai nettó 1,57 Ft-tal emelkednek. A Telenornál a kártyás előfizetések esetében a kapcsolási díj mellett a percdíj is nő, nettó 1,4 forinttal.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A publikus üzleti tarifáknál a havi előfizetési díjak emelését választotta a szolgáltató, itt átlagosan nettó 256 forinttal emelkedik a költség havonta. Fontos változás, hogy a vállalaton belül korlátlan belföldi beszélgetést tartalmazó csomagok esetén pedig a csomagban foglalt percek száma havi 1000-re (azaz 16,6 órányi ingyenes beszélgetésre) korlátozódik, emellett a havidíjban foglalt percek felét csak a Telenor hálózatán belül lehet felhasználni és megszűnik a másodperc alapú számlázás is. Az SMS-ek ára nettó 2 forinttal nő az üzleti tarifacsomagok esetében.

A három hazai operátor közül a Telenor jelentette be először, hogy a telefonadó jelentette terheket részben áthárítja ügyfeleire. Konkrétumokkal ugyanakkor a Vodafone szolgált elsőként: a piros szolgáltató a havi előfizetési díjak változó mértékű növelése mellett döntött mind az üzleti, mind a lakossági tarifák esetében.

A legnagyobb hazai piaci szereplő, a Magyar Telekom egyelőre nem közölte, módosítja-e árait a telefonadó hatására.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról