Szerző: Koi Tamás

2010. december 2. 13:32

Kiütötte a Vodafone a Telenort az EnterNetnél

Új mobilinternetes konstrukciókat vezet be kínálatába az EnterNet december elsejétől. A cég a Vodafone hálózatát használva szolgáltat, egyszersmind ez azt jelenti, hogy a korábbi, telenoros csomagokat nem értékesíti tovább a szolgáltató.

Az EnterNetnél megjelenő új díjcsomagok különböző forgalmi korlátok mellett vehetők igénybe, melyek elérésekor a szolgáltató nem számláz további összegeket, ugyanakkor lassítja az elérést. A szolgáltató eddig is kínált mobilnetes konstrukciókat, az igazi újdonság a mostani díjcsomagok esetén az, hogy az EnterNet immár nem korábbi partnerével, a Telenorral szolgáltatja a mobilinternetet, hanem a Vodafone-nal.

Az alternatív szolgáltató kínálatában megjelenő új díjcsomagok 1, 3 és 8 gigabájtos forgalmi keretet adnak, emellett két e-mail cím és 100 megabájtnyi webtárhely is jár a szolgáltatás mellé, melyet egy év hűségvállalással havi 2440, 4250 és 6375 forintért kínál az EnterNet. A cég a korábbi, csomagolt konstrukciókat tovább viszi kínálatában, így a mobilnet mellé kérhető ADSL internet is, kedvezményes áron.

Az új virtuális partner bevonásával a Vodafone további jelét adta annak, hogy a mobilnet-szolgáltatások értékesítésének növelése eltökélt célja, melyhez részben a partnerei segítségét kívánja igénybe venni. Az operátor nemrég állapodott meg hasonló tartalmú ajánlatokról az Externettel, ahol szintén 1, 3 és 8 gigabájtos forgalmi keretes csomagok találhatók, igaz, valamivel olcsóbban.

Harc a második helyért

Miután a cég lényegében kiütötte a nyeregből az EnterNetnél a Telenort, a norvég tulajdonú operátornak egyetlen olyan szolgáltatópartnere - az Invitel - maradt, mely saját márkanevén árulja a telenoros mobilnetet. Az EnterNet és a Telenor (akkor még Pannon) együttműködése 2008. decemberére vezethető vissza - az EnterNet volt a hazai mobilpiac első virtuális mobilnet-szolgáltatója.


Mobiladat-piaci helyzetkép októberről. HWSW-grafika - Forrás: NMHH

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A Vodafone stratégiája egyben jól tükrözi, hogy a mobiladat-piac két kisebb szereplője véres küzdelmet vív egymással a második piaci pozícióért. Jelen helyzetben a Vodafone erőfölénye érezhető, melyet már a hírközlési hatóság statisztikái alapján is konstatálni lehet: a szolgáltató az új szerződéskötések révén kezdi leszakítani magáról a Telenort, jóllehet az év végi akciók miatt januárra még változhat a sorrend.

Az új partneri viszony kapcsán megkerestük Bauer Róbertet, az EnterNet ügyvezető igazgatóját, aki lapunk kérdésére nem kommentálta, hogy a Vodafone-nal kötött megállapodás egyben a Telenorral élő szerződés végét is jelenti-e.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról