Szerző: Dojcsák Dániel

2010. október 29. 16:16

Háromféle operációs rendszerrel jönnek az Acer tabletek

Az Acer azt tervezi, hogy komolyan megbolygatja a tabletpiacot, habár nehéz lenne azt mondani, hogy alvó állapotban lenne ez a terület. A netbook-láz után a következő számítástechnikai sláger az érintőkijelzős táblagép lett. Noha itt az első lépést nem az ASUS, hanem az Apple tette meg, hasonló tűzijáték várható.

Az Acer, ami Magyarországon egyébként vezető a notebook-eladások terén, globálisan pedig a HP-val fej-fej mellett halad, a tabletpiacot vette célba, s a november 23-án egy egész sor tabletet  mutat be. Az érdekesség, hogy nem csak méretben, de operációs rendszerben is a sokszínűségre szavazott a tajvani gyártó.

Az egész mobileszköz-piac arra vár, hogy megjelenjen az Android 3.0, s az Acer is ehhez időzítette táblagépeinek bemutatását. Az esemény már biztos, hogy november 23-án lesz, s ezzel az Acer az elsők között lehet az Android Gingerbreadet piacra dobók között. Hivatalosan viszont nem erősítette meg a cég, hogy androidos táblagépet hoz forgalomba, de szó volt egy alkalmazás-piactérről, amit az Acer indítana. A New Generation Store-nak, azaz NGS-nek keresztelt piactér a gyártó által forgalmazott mobil eszközökhöz kínálna extra tartalmat, szoftvereket, s a részletek ugyan itt is homályosak, de az kiderült, hogy nem csak egy, hanem három platform is támogatott lesz a boltban. Ezek pedig az Android, a MeeGo és a Windows.

Nem lesz olcsóbb a tablet, csak jobb

Gianfranco Lanci, az Acer vezérigazgatója szűkszavú nyilatkozatában csak annyit árult el, hogy "több tablet eszköz mutatkozik majd be 23-án", hozzátéve, hogy "különböző operációs rendszerekkel és többféle kialakításban". Lanci ezen túlmenően beszélt arról is, hogy a hardverárak csökkenése határozza meg a következő időszakot. Tény, hogy tavaly óta a DRAM- és az LCD-árak is komoly csökkenést mutattak, s a várakozások szerint ez a csökkenés tovább folytatódik majd. Lanci szerint a termékek árcsökkenése helyett ez inkább azt eredményezheti, hogy az eszközök minőségben, kiépítettségben javulnak, hiszen ugyanazon az áron sokkal jobb alkatrészeket lehet majd felhasználni.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az Acer kínálata egyébként három különböző méretű tabletet vonultat majd fel várhatóan. A legkisebb modell 5 hüvelyk képátlójú lesz, s mellette jön majd 7, illetve 10 hüvelykes verzió is. Ha ezt kombináljuk a három említett operációs rendszerrel, akkor az akár 9 modellt is jelenthet, ha feltételezzük, hogy mindhárom méretben megjelenik mindhárom platform is.Valószínűleg 5 hüvelykes, windowsos gép nem lesz.

Az árakkal kapcsolatban egyelőre annyit tudni, hogy 300 és 700 dollár közötti összeget kell majd fizetni az Acer tabletekért. Ez az árszint aláírja Lanci fenti állítását, miszerint nem olcsóbbak lesznek a gépek, hanem jobbak, hiszen a 300 dolláros verzió feltételezhetően a legkisebb, 5 hüvelykes méretre értendő, 500 dollárért pedig már egy 16 gigabájtos, Wi-Fi-s iPadhez is hozzá lehet jutni. A 299 dolláros tablet árcédula így csábítóan hangzik elsőre, de valójában mégsem lesznek olcsóbbak a gépek.

A tablet az új netbook

A pontos részletekkel viszont érdemes megvárni a bejelentést, addig is be kell érni az Acer piacelemzéseivel. A tajvani cég szerint jövőre a tabletpiac globálisan 40-50 millió darabosra hízhat, s ebből az Acer önmaga szeretne megkaparintani 15-20 százalékot, azaz beállítaná a PC-piacon elért eredményeit itt is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról