Szerző: Dojcsák Dániel

2010. június 15. 14:15

Hamar lenyomja az iPhone-t az Android

Az iPhone rajongók először mély megnyugvással és elégedettséggel nézhették a Quantcast online forgalom statiszikákat készítő cég legújabb jelentését a mobil operációs rendszerek piacáról. Ez alapján az iPhone OS közel 60 százalékkal vezet, de a számok mögé nézve kiderül, hogy az Android erősebb, mint bárki hitte volna.

A Quantcast a webes látogatási statisztikák alapján igyekszik megbecsülni, hogy a mobil eszközök milyen arányban oszlanak meg a piacon. Ezek nem eladási számok, hanem valós használati szokásokat tükröznek, amiből a tartalomszolgáltatók és az alkalmazásfejlesztők levonhatják a megfelelő következtetéseket: érdemes-e az adott platformra építkezni vagy sem.

Az iPhone OS kezdettől fogva jól szerepel ezeken a mérésekben. Ennek oka eleinte az volt, hogy sokáig nem nagyon akadt versenytárs, ami nagy volumenben vitte volna mobil eszközökről az online világba a felhasználókat, az Android eljövetelével viszont fordul a kocka. A statisztika ugyan azt mutatja, hogy az iPhone OS 58,8 százalékkal vezet, miközben az Android csak 19,9 százalékot ér el, de az iPhone OS az iPhone mobilok mellett az iPod touch és az iPad eszközöket is magában foglalja, s ezekből több tízmillió fogyott el az elmúlt években (illetve az iPad esetében mindössze néhány hónapról beszélünk egyelőre). Csakhogy az iPod egy hordozható médialejátszó, az iPad pedig inkább egy számítógép, s annak ellenére, hogy osztozik operációs rendszerében az iPhone-nal, nem érdemes az okostelefon kategóriába mérni.

10,7 millió vs. 8,7 millió

Az Egyesült Államokban a statisztikák szerint 10,7 millió iPhone-nal interneteznek, viszont immár 8,7 millió Androidot futtató okostelefon is csatlakozott ehhez a piachoz. Ez alapján pedig a fenti arány nem reális, csak a 7,6 millió eladott iPod touch és iPad torzítja a helyzetet. Fejlesztői és tartalomszolgáltatói szemmel azonban hiába a közös platform, egészen más funkcionalitás, egészen más forma és egészen más tartalom szükséges a három eszköztípus meghódítására.

Természetesen a várhatóan idén robbanó Android tablet piac kiegyenlíti majd a számokat, viszont ha kizárólag az okostelefonok szintjén maradunk, akkor is valószínű, hogy az Android megelőzi az iPhone-t. Nem azért, mert sokkal jobb lenne, nem azért, mert menő, hanem mert sok gyártó sorakozott fel mögötte, többféle kivitelű és árú készüléken fut, illetve az Apple zárt megközelítésével ellentétben a Google sokkal nyitottabb utat jár, ami sokak számára vonzó. Sőt, olyannyira kifejlődött az Android-kultusz, hogy az Apple-fanatizmus mellett mára már ugyanúgy jellemző a Google rendszere iránti már-már vallásos elkötelezettség megjelenése is.

Nyerésben az Android

A Quantcast jelentéséből ugyan elsőre az iPhone győzelmét lehetne kiolvasni, de maguk a kutatók is azt írják blogbejegyzésükben, hogy a legnagyobb nyertese az elmúlt időszaknak az Android. 2009 januárjában még csupán 5 százalékos volt az Android részesedése, idén májusra viszont elérte a 20 százalékot, s ezt nem egyszerűen a terület organikus növekedésével lehetett megvalósítani, hanem egyértelműen piacot kellett szerezni az Apple-től. Így fordulhatott elő, hogy ugyanezen időszak alatt az iPhone OS 75-ről 59 százalékra rontotta arányát a mobilos webhasználati statisztikában.

A tendenciák pedig bizonyára nem fognak visszafordulni, főleg a HTC Evo megjelenése után, és tudva azt, hogy csak az Egyesült Államokban jelenleg is 19 különböző androidos modell érhető el a felhasználók számára s folyamatosan érkeznek az új modellek a Motorola, a HTC, a Sony Ericsson és a Samsung boszorkánykonyháiból. Az iPhone 4 aligha lesz képes ezt a nyomást ellensúlyozni, s valószínű, hogy 2011-re már nem az Apple platformja lesz a legnépszerűbb a fejlett okostelefonok piacán.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról