Szerző: Koi Tamás

2010. április 2. 14:46

Szombaton indul Európa első 3D-s tévécsatornája

Szombaton megkezdi az éles üzemet Európa első kereskedelmi 3D-s csatornája. A brit BSkyB műholdas szolgáltatásán keresztül főleg focimeccseket adnak.

A Sky 3D az angol elsőosztályú csoportküzdelem egyik rangadójának, a Manchester United és a Chelsea összecsapásának a közvetítésével kezdi meg az adást szombaton délben, helyi idő szerint. A csatorna további programjáról egyelőre vajmi keveset tudni, a műsorszolgáltató mindössze annyit igyekezett leszögezni, hogy még a futballszezon vége előtt legalább öt meccset 3D-ben közvetít.

A fennmaradó műsoridőben várhatóan a korábbi meccsek ismétlését, illetve különböző 3D-s rövidfilmeket, technikai bemutatókat sugároznak a Sky 3D-n. A BSkyB egyelőre nem kér extra előfizetési díjat a csatornáért, így minden olyan előfizető nézheti a 3D-s adást, aki megrendelte a prémium díjcsomagot, valamint a HD-s adókból álló kiegészítő csatornacsomagot - és persze rendelkezik 3D-s televízióval.

Nagy-Britannia legnagyobb műholdas műsorszórója tavaly nyáron jelentette be, hogy 2010 során el kívánja indítani 3D-s tévécsatornáját. Az adás vételéhez a hagyományos, műholdas tányérantennán és a vevőfejen túl egy HD-képes set-top boxra is szükség van, mely HDMI-kábellel csatlakozik a speciális, 3D-s megjelenítésre felkészített televíziókészülékhez. Utóbbi egyelőre meglehetősen borsos összegért szerezhető be a szigetországban, ráadásul a választék jelenleg alig néhány készülékből áll. A BSkyB-nél ugyanakkor remélik, hogy a 3D-s tartalmak elterjedésével idővel széles tömegek számára megfizethető kategóriába süllyed a 3D-s képet biztosító televíziók ára.

A BSkyB 3D-s adását ettől függetlenül azok is nézhetik, akik egyelőre nem akarják lecserélni tévéjüket a drága technológiai újdonságokra: a csatorna országszerte több száz pubba helyezett ki 3D-s vevőket és tévéket, itt a vendégek - az elengedhetetlen polarizációs szemüveg segítéségével - 3D-ben követhetik a meccseket. A szolgáltató újdonságként egy pubkeresőt is felrakott a weboldalára, mellyel a helyiek megkereshetik azt a kocsmát, ahol a lakóhelyükhöz legközelebb zajlik élő 3D-s sportközvetítés.

Az első élő 3D-s sportközvetítést, az Arsenal és a Manchester United meccsét is ilyen kocsmákban lehetett csak nézni idén január 31-én, azonban akkor még csak klienc pubban volt 3D-s az adás. A sportközvetítések szakértők szerint a 3D-s technológia számára is meghozhatják a várt áttörést, éppúgy, mint a HD-s tartalmaknál. A 2010-es Dél-Afrikai futballvébén a tervek szerint 25 meccset vesznek fel 3D-ben, ezeket azonban nem élőben közvetítik, hanem utólag terjesztik. A 3D-s sportközvetítések számára ugródeszka lehet a 2012-es londoni olimpia, melyen várhatóan több versenyszámot ezzel a technológiával (is) közvetítenek majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról