Nincs alku a Google és Kína közt
Az elmúlt hetek ellentmondásos értesüléseit követően egyre több forrás utal arra, hogy a Google bezárja kínai keresőjét, miután nem talált közös nevezőt a kínai kormányzattal. Amennyiben ez megtörténik, elemzők szerint a Google stratégiai hibát követhet el, mivel elvágja magát a kínai piactól.
Mint ismeretes, a Google január 12-én jelentette be, hogy megelégelte a kínai kormányzat fokozódó nyomását a szólásszabadság elfojtására, miután állítása szerint kiterjedt és kifinomult támadások érték kínai közintézmények hálózatai felől. A keresőóriás kilátásba helyezte, hogy megszünteti a kínai google.cn oldalán megjelenő találatok szűrését, és ha ez az ára, akkor kész kivonulni az országból. A Google a második legnagyobb kereső a helyi Baidu mögött, amely stabilan vezeti a világ legtöbb netezővel rendelkező piacát.
Kínai kormányzati képviselők hűvös keménységgel fogadták a Google példa nélküli kirohanását, közölve, hogy minden Kínában működő vállalatnak be kell tartania a törvényt. Február viszonylagos csendben telt, ahogyan az erőteljes érdeklődés ellenére egyik fél sem tárta a nyilvánosság elé, hol tart a párbeszéd. A fokozott figyelem és nyilvánosság tárgyalástaktikai szempontból nem kedvező, ugyanis provokálja a másik felet és bekorlátozza a mozgásteret, így a felek valószínűleg igyekeztek elcsendesíteni a kedélyeket, míg a tárgyalások folytak.
A tárgyalási alap megőrzése érdekében a Google a találatok cenzúrázásának kilátásba helyezett beszüntetésével kivárt, mivel ellenkező esetben nem sok választást hagyott volna Kína számára, minthogy megtorolja a nyilvános ellenszegülést - ez a Google oldalainkat és helyi érdekeltségeinek bezárását, de a törvénysértésre hivatkozva akár letartóztatásokat és elkobzást is maga után vonhatott volna. A Wall Street Journal értesülései szerint a Google több kínai minisztériummal is párbeszédet folytatott, hogy feltérképezze kínai működésének jövőbeni lehetőségeit, és hogy ne kelljen teljesen elhagynia az országot.
Red Bull Mobile (x)
Különleges mobilok Red Bull stílusban, extrém tartalmakhoz!Egy héttel ezelőtt a Google elnök-vezérigazgatója, Eric Schmidt közölte, hogy reményei szerint hamarosan eredményre jutnak a megbeszélések, ugyanakkor nem volt hajlandó pontosabban jellemezni a szituációt - maga a tény azonban, hogy előrehaladott állapotban vannak a tárgyalások, reményekre adhatott okot. A Google további mozgásteret hozott létre azzal, hogy közölte, nem állított fel határidőt, hogy mikor is akarja abbahagyni a találatok cenzúrázását. Mindez látszólag lehetőséget teremtett arra, hogy olyan kompromisszumos megállapodásra jussanak Kínával, amely mindkét fél szempontjából eladható a nyilvánosságnak, és senki érdekeit nem csorbítja súlyosan.
Nincs alku
Múlt pénteken azonban látványosan felszínre tört a feszültség. Kína ipari és informatikai minisztere, Li Yizhong szokatlanul kemény szóbeli figyelmeztetésben részesítette a Google-t a nyilvánosság előtt, mikor egy újságíró rákérdezett, hogyan reagálna a kormány, ha a cég nem szűrné tovább a google.cn oldalon megjelenő találatokat. "Ha ragaszkodik ehhez a törvénysértő lépéshez, az barátságtalan és felelőtlen, és magának kell viselnie a következményeket."
A kínai normák szerint szokatlanul éles hangnem már jelezte, hogy nem éppen konstruktív irányban haladhattak a tárgyalások. Március 15-én újabb fejlemény utalt arra, hogy nincs megállapodás. A kínai hatóságok a háttérben értesítették a médiát, hogy fejezzék be a Google esetleges kivonulásával kapcsolatos hírek és cikkek publikálását - szivárogtatták ki kínai újságírók többek közt a Wall Street Journal számára. Egyúttal felszólítottak mindenkit, hogy kizárólag hivatalos kormányzati forrás alapján dolgozhatnak a témában. A kínai nemzeti hírügynökség, a Xinhua pedig egy kommentárjában közvetítette a kormány üzenetét: a törvény betartásában nincs alkudozás.
Ezzel nagyjából egyszerre a Financial Times meg nem nevezett forrásokra hivatkozva jelentette, hogy a Google bezárja kínai keresőjét. Ezt erősítette meg ma a China Business News értesülése, amely szerint jövő hétfőn, március 22-én a Google bejelenti, hogy április 10-én kivonul az országból. A lap szerint a Google egyúttal közölte kínai alkalmazottaival, hogy pozíciókat biztosít számukra a vállalat amerikai és ázsiai székhelyein. Feltételezések szerint a Google igyekszik üzleti kapcsolatait megtartani a kínai ügynökségekkel, hogy azok elérjék globális hirdetési szolgáltatásait a nemzetközi kampányok számára. A Google nemzetközi oldalainak elérése a kínai kormányzat kénye-kedvétől függ, és minden bizonnyal továbbra is lassításokkal és időszakos kiesésekkel lesz terhelt, így az nem jelent alternatívát belföldi hirdetések számára.
Forrófejűség?
Egyes vélemények szerint a Google lépése meggondolatlan, feleslegesen forrófejű, és közel sem bölcs. Kína a világ legnagyobb online nemzete, több mint 400 millió felhasználóval, és a gazdasággal együtt gyorsan növekszik mind a felhasználók száma, mind az online piac mérete. Drasztikus kivonulásával a Google gyakorlatilag felégeti maga mögött a hidakat, és lényegében lemond a belső kínai online hirdetési piacról.
Partnerei már tollat is ragadtak, mivel semmiféle érdemi információval nem szolgált számukra a cég, milyen lehetséges opciók előtt állnak. Mint írják, a Google 27 ügynökséggel rendelkezik, amelyek a növekedés reményében befektettek a Google szolgáltatásainak értékesítésébe, így már tízezrek foglalkoznak ezzel országszerte a jövőbeni megtérülés reményében. A Google kivonulásával valószínűleg többen tönkremennek vagy súlyos leépítéseket lesznek kénytelenek eszközölni, így egy ilyen súlyos károkozást követően a Google számára később számára szinte lehetetlen volna újra partnereket és ügyfeleket találnia egy alapvetően bizalmatlan kultúrában.
A felhasználók egyébként sem értenek mind egyet a Google engedetlenségével, mivel a cenzúra a pornótól és erőszaktól is viszonylag tisztán tartja a kínai webet, amit sokan pozitívumként értékelnek. Az amerikai cég viselkedése akár nyugati arroganciaként, vagy az éretlenekre jellemző heveskedésként is feltűnhet. Politikai elemzők szerint egy kivonulás ártana a kínai internet és információs szabadság liberalizálódási folyamatának, egyúttal türelmetlenségre vall, mivel Kína néhány éven belüli vezetőségváltás előtt áll, amelynek bekövetkeztével lehetőség lesz arra, hogy megengedőbb politikai gyakorlat alakuljon ki.
A keresőóriás a kivonulással nemcsak lemondana a kínai piacról, hanem gyakorlatilag átpasszolná azt riválisai számára. Mindez tovább erősíti majd a Baidut, hogy így a hazai pálya bebiztosítását követően felkészítse magát akár egy későbbi esetleges nemzetközi terjeszkedéshez, így később jelentős versenyt támasztva a Google-lel szemben. Kínán kívül a Baidu jelenleg mindössze Japánban bír határozott jelenléttel.
Ennél is fenyegetőbb lehet azonban, hogy a Google ezzel lehetőséget teremt a Microsoft számára, hogy megerősítse jelenlétét Kínában, amely jelenleg marginális. Maga Bill Gates az amerikai ABC reggeli televíziós műsorában kritizálta riválisát, és közölte, hogy a kínai cenzúra valójában erősen korlátozott léptékű, és kiemelte, hogy több demokratikus országban is létezik ehhez hasonló szabályozás, amivel hatalmas médiasikert aratott Kínában a Microsoft számára. A Google ellenszegülése lehetőséget teremt a Microsoftnak, hogy jófiúként tetszelegjen a kínai kormányzat és internetezők előtt, és a kapcsolatainak javításával visszaszorítsa a kalózkodást, valamint felfuttassa a Binget.
|
Te mit gondolsz? Mondd el! |
Új komment írásához be kell jelentkezned!
A Fórumos azonosítódat is használhatod.
Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.













