Szerzők: Bodnár Ádám, Dojcsák Dániel

2010. február 15. 18:01

Rá sem lehet ismerni a Windows Mobile-ra

Barcelonában, a Mobile World Congressen elrajtolt a Windows Phone 7 Series, a Microsoft okostelefonos szoftverplatformjának új változata. Most nem csupán egy ráncfelvarrásról van szó mint a tavalyi 6.5 esetében, hanem egy teljesen megújult, az alapokról újraírt rendszerről.

A Windows Phone 7 Seriest Steve Ballmer és Joe Belfiore, a Microsoft telefonos fejlesztéseiért felelős alelnök mutatta be ma a sajtó képviselőinek. A bemutató során elsősorban az operációs rendszer átszabott kinézete volt terítéken, de számos információ kiderült arról is, a redmondi cég hogy képzeli a jövőt az okostelefonok piacán, ahonnan láthatóan esze ágában sincs visszavonulni. A cég továbbra is mind a három képernyőt (PC, TV, mobil) uralma alá szeretné hajtani, a PC esetében ez már sikerült, a TV-k terén az Xbox 360 szép sikereket ért el, a mobilos világban az utóbbi időben a versenytársak átvették a kezdeményezést, a Microsoft nem tudott lépést tartani a friss Androiddal vagy éppen az iPhone-nal. Egészen eddig.

Teljesen új felfogásban

Az egyik legfontosabb felismerése a Windows Phone 7 Seriesnek, hogy a fejlesztők belátták, a mobil  nem egy kis képernyős PC. A PDA-korszakban még úgy tűnhetett, hogy az úton lévő felhasználó a PC-t akarja pótolni a mobil kütyüvel, de ez a hozzáállás már nem tartható 2010-ben. A mobil felületen az emberek gyorsan, egyszerűen, többnyire ad hoc jelleggel szeretnének kommunikálni, tartalmat fogyasztani és előállítani. Épp ezért minden felület úgy lett kialakítva, hogy ez kényelmes legyen.

A menük alapjai az úgynevezett Live Tiles, azaz \"Élő mezők\". Ezek afféle \"szuper ikonok\", melyek folyamatosan változnak, s együtt élnek a felhasználó online jelenlétével. A szokásos állapotjelzők helyett dinamikus felületen követhetőek a külvilág eseményei. A Microsoft szerint a jövő mobilja egy tökéletes eszköz arra, hogy a kapcsolatainkat maximális hatékonysággal kezeljük. Talán a bejövő események számlálója emlékeztet bármilyen korábbi kezdőlapra a Windows Mobile 7-ben, a többi az alapjaiban új. Mégis valahogy elsőre érthető. Maximum azzal lesz gond, hogy egy laikus felhasználó fel sem képes fogni, hogy milyen komplex lehetőségeket képes kezelni az okostelefon.

A főmenük felosztása horizontális panorámára emlékeztet, s nem kell menükben oda-vissza lépegetni. Ugyan egy asztali programnál még ma is a taszkváltás és az ablakos elrendezés a leghatékonyabb, de a mobilon nincs egér, nincs 20 hüvelykes kijelző, így nem szabad túlaprózni a felületeket, jobbra-balra görgetve minden könnyen megtalálható az új struktúrában. A kezelőfelületek megújításában a Microsoft alkalomadtán képes forradalomra, elég csak az Office 2007-re gondolni.

A legnagyobb meghökkenést a névjegyzék átalakulása okozza majd. Az eddig megszokott telefonkönyv már nem csak a hívószámok, címek és egyéb elérhetőségek tárolására lesz alkalmas, hanem egy teljesen integrált, az online világhoz ezer csáppal kapaszkodó élő felület. A listában szereplő tagokat nem kell majd szinkronizálni ezer helyről, hanem a Microsoft Live, Exchange, Facebook vagy egyéb adatbázisokon keresztül kerülnek be. Egy névre kattintva eldönthetjük, hogy telefonálunk, SMS-ezünk vagy éppen e-mailt küldünk az illetőnek. Ez utóbbi nem is nagy ördöngösség ma már. Az viszont igen, hogy a telefonkönyv maga a tartalom elosztó egység is, innen nézhetjük meg, hogy egy illetőnek milyen képeket töltött fel, mit írt Facebook-on vagy Twitteren, vagy éppen mi volt az utoljára nekünk küldött üzenete.

A kommunikációs csatornák már nem válnak szét, sőt teljesen összecsavarodnak, s mindig ott tudjuk utolérni a barátainkat, ahol épp a leghatékonyabb. Ezzel a húzással a Microsoft megoldotta, hogy a mobil operációs rendszere ne egy újabb különálló platform legyen, hanem egy szálakból, rostokból összefonódó vastag köteg. Nem nekünk kell majd elmenni az információkért az ismerőseinkhez, hanem a mobilon egy egységes felületen látunk mindent, ami barátainkkal (és üzletfeleinkkel) történik.

Épp ezért nem menük, hanem \"hub\"-ok, központok lesznek kialakítva a nyitóképernyő alatt. Az első ilyen a People hub, ahol minden személyes szál összefut. Emellett Photo, Office, Music & Video, Games központok lesznek elérhetők alapból, mindegyikben pontosan azok a funkciók, amikre elsőre gondolna bárki. A fényképek esetében nem feltétlenül lehet majd észrevenni, hogy a mobilon van-e tárolva az album vagy online, hiszen a rendszer folyamatosan automatikusan szinkronban tartja magát. A Windows Phone 7 Series integrálódik  a Microsoft meglevő szolgáltatáskínálatával, beleértve a Live-ot, a Bing keresőt, az Xbox Live-ot, a Zune-t vagy éppen az Office-t és az Exchange-et.

Új modell

A Windows Phone 7 series képességeinek bemutatása után Steve Ballmer lépett a színpadra, hogy a vállalat okostelefon-piaci terveiről beszéljen. Annak érdekében, hogy a Windowst futtató telefonok valóban azt az élményt adják a felhasználóknak, amelyet a Microsoft fejlesztői megálmodtak, az eddiginél szűkebb keretek közé szorítják a készülékgyártókat. Minden Windows Phone 7 Seriest futtató készülék kapacitív érintőképernyővel rendelkezik, amelyek felbontása (legalább) 800x480 pixel. A multi-touch is kötelezően elvárt, ráadásul nem kettő, hanem négy ujj érzékelése szükséges. A Microsoft emellett még a processzorra vonatkozó részeket is kiköti, a cég a Qualcommal dolgozik együtt.

Ez összességében annyit jelent, hogy a piacra kerülő windowsos telefonok teljesítmény terén kevéssé térhetnek majd el egymástól és a Microsoft által elvárt szinttől. A cég végeredményben úgy tudja befolyásolni a Windows Phone 7 Series alatt futó hardvereket, hogy közben nem kell saját készülékkel piacra lépnie, nem hatol be a partnerei területére és megmarad szoftver-, illetve platformszállítói szerepkörben. Így továbbra is nyitott a lehetőség a telefongyártók előtt a saját innovációra, sokféle kivitelű és képességű készülékkel találkozhatunk a boltokban, összességében a felhasználóknak több választási lehetősége lesz, fogalmazott Andy Lees, a mobilkommunikációs részleg alelnöke.

Az új okostelefonos Windows mögött már ott állnak a legnagyobb gyártók, köztük a Samsung, a Sony Ericsson, az LG, a HTC, a Toshiba, a HP és a Dell is. Az első készülékek az év végén, az ünnepi szezon előtt kerülnek a boltokba. A redmondiak nem csak hardvergyártókkal, hanem operátorokkal is megállapodtak természetesen, a világ legnagyobbjai közül a T-Mobile, az Orange, a Vodafone, a Sprint, a Verizon, az AT&T mind rajta vannak a listán.

Silverlight?

A Windows Phone 7 Series-t az alapoktól újraírták, teljesen megváltozott az operációs rendszer magja és a drivermodell is, így valószínűsíthetően a korábbi mobilos alkalmazások nem futnak rajta. A bemutató során a fejlesztői lehetőségekre Ballmer nem tért ki, a HWSW úgy tudja, a március elején zajló Game Developers Conference, illetve a március közepére időzített MIX10 rendezvényen várhatók további részletek ezzel kapcsolatban. Utóbbi egyébként beigazolni látszik azt a sejtést, amely szerint a Windows Phone 7 Series alapja a Silverlight (Windows Presentation Foundation). Erre utal legalábbis, hogy a Silverlighttal kapcsolatos bejelentéseknek korábban otthont adó MIX konferencián a Microsoft egy tucat előadást tart majd a Windows Phone 7 Series alkalmazásfejlesztés témakörében.

Steve Ballmer szerint a Microsoft szerencseszáma a 7-es. Az asztali Windows esetében bejött a bűvös szám, de hogy a mobilpiacon is szerencsét hoz-e, az az év végén kiderül.

A HWSW élőben tudósít a barcelonai Mobile World Congress-ről, amely itt követhető.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról