Új iSCSI adatátviteli rekord született
Az Intel és a Microsoft a közelmúltban egy 1 millió IOPS teljesítményű iSCSI konfigurációt demóztak, amely teljesen hétköznapi, kereskedelmi forgalomban kapható alkatrészekből állt. A vállalatok célja az volt, hogy bebizonyítsák, az iSCSI nem csak akkor szerepel kitűnően, ha költséghatékony tárolómegoldásokról van szó, teljesítmény terén sem kell szégyenkeznie.
Mégsem érdekel? Olvasd el ezeket:
Egy január közepén rendezett webcast során az Intel és a Microsoft egy több mint 1 millió IOPS teljesítményű, iSCSI-alapú megoldást demózott, amely Intel Xeon processzorokon, Intel hálózati vezérlőn és Windows Server 2008 R2 operációs rendszeren alapult. A sebességteszteket fizikai és virtualizált környezetben is lefuttatták, első alkalommal 1 millió IOPS feletti volt az eredmény, ami még akkor is figyelemre méltó, ha tudjuk, hogy a tesztrendszer csak 512 bájtos műveletek mellett hozta ezt, de még 4k-s átviteleknél is 550 ezer felett volt az IO műveletek száma másodpercenként, az átvitel sávszélessége pedig meghaladta a 2 GBps-t.

A virtualizált környezetben végzett tesztekhez a Microsoft Hyper-V hypervisorát használták természetesen, amelynek 2.0 verziója (ez található a Windows Server 2008 R2-ben) már rendelkezik VMQ támogatással. A VMW (Virtual Machine Queue a hálózatkezeléssel kapcsolatos egyes feladatokat veszi le a hypervisor válláról és a hálózati vezérlőre terheli át, ezzel növelve a teljesítményt. Ehhez megfelelő hálózati vezérlőre is szükség van.
Cserélje le merevlemezét! (x)
Kingston SSD meghajtók akcióban a Gépbolton - itt az idő, hogy felgyorsítsa rendszerét!A virtualizált környezetben futtatott teszt során 715 ezer IOPS-os csúcsteljesítményt mértek a cégek 512 bájtos írás/olvasás mellett. 4k-s méretnél 400 ezer IOPS melett 1,5 gigabájt/s volt a sávszélesség, 8k vagy ennél nagyobb transzferek esetén a virtualizált eredmények egybeestek a fizikai környezetben mért eredményekkel, vagyis a virtualizáció nem befolyásolta a teljesítményt. Az eredmények további részletezése az Intel és a Microsoft közös prezentációjában található meg.

A tesztkonfiguráció egy hátköznapi, kétfoglalatos, torony kivitelű szerver volt 3,2 GHz-es Intel Xeon 5580 processzorokkal, Intel 10 gigabites Ethernet-vezérlővel (X520), valamint Windows Server 2008 R2 operációs rendszerrel. A cégek a prezentáció során felhívták a figyelmet arra, hogy a nagy teljesítmény többek között annak is köszönhető, hogy a Windows Server operációs rendszer már natív támogatást biztosít az iSCSI-hoz, emellett az Intel hálózati vezérlői és a Xeonokhoz tervezett chipkészletek képesek számos hálózatkezelési feladat hardveres gyorsítására. A laboratóriumi demó során természetesen a szoftverréteget is erősen teljesítményre optimalizálták.
Az iSCSI eszközök az elmúlt évek során egyre több vállalatnál tűntek fel és költséghatékony alternatívaként a felsőbb régiók felé szorítják a Fibre Channelt. A protokoll térhódításának nagy lökést adhat a 10G Ethernet elterjedése, amely - mint a fenti példa is bizonyítja - kedvező hatással van a sebességre. Ez leginkább az SSD-k terjedése miatt lehet fontos, a merevlemezeknél jóval alacsonyabb késleltetés és nagyobb sávszélesség extra terhelést ró az átviteli közegre is.
|
Te mit gondolsz? Mondd el! |
Új komment írásához be kell jelentkezned!
A Fórumos azonosítódat is használhatod.
Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.
















