Szerző: Koi Tamás

2010. január 6. 11:03

A Sony eltökélt a 3D-s tévé iránt

Az idei esztendő több televíziós és mozis médiabirodalom, valamint a legtöbb nagy szórakoztatóelektronikai gyártó számára minden bizonnyal a 3D-ről fog szólni. A szkeptikusok szerint a technológia hiába adott már most, ha nincs kellő mennyiségű tartalom - ezen változtatna most a Sony, két másik céggel összefogva.

A japán multi első embere, Howard Stinger a minap nyilatkozott a sajtónak cége 3D-s műsorterjesztési terveiről. A cégvezető bejelentette, hogy a Sony a Discovery Communications-szel és az IMAX Corporationnel közösen tervezi elindítani saját 3D-s tévécsatornáját, mely a tervek szerint hét minden napján, 24 órában kizárólag háromdimenziós műsorokat vetít majd.

\"A Sony az egyetlen olyan cég, mely a 3D-s értékesítési lánc minden pontjaán rendelkezik tapasztalatokkal\" - mutatott rá Stinger, utalva rá, hogy a vállalatnak saját tartalomdisztribúciós csatornája, kiadója és eszközparkja is van. A három céggel közösen induló 3D-s tévécsatorna eleinte csak az Egyesült Államokban lesz fogható, a technológiai háttérről és a sugárzás indításának idejéről azonban egyelőre nem nyilatkoztak a résztvevők.

\"\"

Nem csak tévécsatornában gondolkodnak

A Sony vezére, már korábban jelezte, a PlayStation 3-nak úttörő szerepe lehet a 3D tévék elterjesztésében, ennek érdekében a konzolt is fel fogják készíteni arra, hogy 3D képet tudjon megjeleníteni a megfelelő Bravia tévéken. Stringer szilárdan eltökélt a 3D térhódítása mellett és a tavaly szeptemberi IFA-n kijelentette, a játékkonzol mellett hamarosan a Sony Vaio PC-k és a Blu-ray lejátszók is kompatibilisek lesznek a 3D technológiával, bár hogy mikor jelenhetnek meg az első ilyen termékek, azt egyelőre nem tudni.

A Sony célkitűzése szerint a 2013 márciusában záródó pénzügyi évben több mint 11 milliárd dollár értékben forgalmaz 3D termékeket, beleértve a tévéket, konzolokat vagy akár Blu-ray lejátszókat - három év múlva pedig a vállalat által értékesített tévék 30-50 százaléka már 3D-képes lehet.

A disztribúciós láncban fontos szerepet kaphat a 3D-s Blu-ray szabvány is, mely tavaly december közepén készült el. Az első 3D-s Blu-ray kiadvány James Cameron új sci-fije, az Avatar lehet, melyet a Fox várhatóan tavasszal ad ki, és az arra alkalmas tévéken, valamint lejátszókon - ha addigra elérhetők lesznek - a moziban tapasztaltakhoz hasonló 3D-s képi élményt nyújt majd.

Nem a Sony az első olyan cég ugyanakkor, mely dedikált 3D-s tévécsatorna indítását fontolgatja. Dél-Koreában már tavaly elindult az első kísérleti 3D-s adás földfelszíni sugárzású rendszerben, Nagy-Britanniában pedig a BSkyB társaság tervezi elindítani - valamikor idén - az első 3D-s tévéadást, mely egyben az első ilyen európai kezdeményezés is lesz várhatóan. A prémiumszolgáltatásként kínált 3D-s adó műsorán azonban eleinte biztosan nem lesz minden tartalom 3D-s, az ilyen műsorok előállítása ugyanis egyelőre rendkívül költséges.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról