Szerző: Koi Tamás

2009. december 16. 12:43

A T-Mobile cool, a T-Home erőteljes

Régiós viszonylatban is jól teljesített a Magyar Telekom lakossági üzletága idén, jóllehet voltak nehézségek, és még az idei év közepén sem lehetett tudni, hogy a gazdasági válság pontosan milyen hatást fejt ki a távközlési szektorra.

Formálták a piacot

A telekommunikációs multi lakossági üzletágvezetője, Winkler János egy mai sajtóbeszélgetésen kifejtette, idén a Magyar Telekom aktívan formálta a piacot, melyhez az új díjcsomagok, konstrukciók és technológiák bevezetésére, illetve a vállalati kultúra átalakítása járult hozzá. A cégvezető tulajdonképpen megismételte a vállalat üzleti jelentései és az NHH havi gyorsjelentései alapján több negyedév óta világosan követhető trendeket, miszerint a vezetékes és mobil hangpiac stagnál, a vezetékes szélessávú szolgáltatások alig nőnek, a tévészolgáltatások és a mobilinternet iránt ellenben rendkívül komoly az érdeklődés.

Winkler a sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a mára több mint félmillió tévés ügyféllel rendelkező T-Home egyes felmérések szerint Magyarország legismertebb triple play márkája, azaz egyazon márkanév alatt hangszolgáltatást, internetet és tévét is kínál. Utóbbi jelenleg négy platformon érhető el a Magyar Telekomnál, ebből három digitális szolgáltatást nyújt. A cégnél valóságos sikertörténet a tavaly november óta elérhető műholdas tévé, melynek mára 160 ezer előfizetője van, de egyre komolyabb igény mutatkozik az értéknövelt szolgáltatásokat nyújtó IPTV-re is, melyre eddig hatvanezren fizettek elő. Ezt a szolgáltatást a Magyar Telekom a nyár óta nagykereskedelmi konstrukcióban is nyújtja, igaz eddig meglehetősen mérsékelt sikerrel.

A cég a hazai nagyobb szolgáltatók körében elsők között nyújtott optikai hálózaton alapuló internetet, melyet ma összességében 167 ezer háztartás számára tett elérhetővé a Magyar Telekom. A lakossági üzletág első emberének elmondása szerint az értékesítés eleinte \"nagyon döcögősen\" indult, így mostanra mindössze 6-8 százalékos az értékesítési arány, vagyis körülbelül 11-12 ezer optikai végpontot létesített eddig a vállalat.

Home, sweeT-Home

Mindez az alapján meglepő, hogy a T-Home márka a Magyar Telekom állítása szerint sokkal erőteljesebb bármilyen elődmárkánál, ismertsége rövid idő alatt sokat nőtt (a márkát ténylegesen csak tavaly szeptemberben vezette be a piacra a cég, jóllehet az IPTV-szolgáltatást korábban is T-Home márkanév alatt értékesítették). A mobil márka mindeközben nem változott: \"A T-Mobile régebben is nagyon erős volt, ma pedig a piacon a kutatásink szerint a legtrendibb, legfiatalosabb márka. A T-Mobile a legcoolabb márka, amire nagyon büszkék vagyunk\" - mondta el a sajtóbeszélgetésen Winkler.

A T-Mobile jelenleg 44,64 százalékos piacrészesedéssel rendelkezik a mobilpiacon az aktív, azaz a forgalmazásban ténylegesen is résztvevő SIM-ek számát tekintve, ezzel a cég hosszú idő óta ismét több mint tíz százalékkal vezeti a mezőnyt első számú riválisa, a Pannon előtt. Winkler a mobilpiac idei csökkenését \"tisztulási folyamatnak\" nevezte, rávilágítva arra, hogy az inaktív SIM-ek kikopása valójában egy letisztultabb piacot eredményez, jóllehet a promóciós kártyák osztogatása ismét divatba jött egyes riválisoknál (a Vodafone például a tizedik születésnapja alkalmával például több tízezer SIM-kártyát osztott ki ajándékba).

A Magyar Telekom lakossági üzletágvezetője a HWSW kérdésére elmondta, cégénél nem tartják valószínűnek, hogy a Vodafone és a Magyar Posta megállapodása a Vodafone szolgáltatásának viszontértékesítéséről jelentős hatással lenne a magyar piacra. Mint mondta, jelenleg több, a Magyarországinál is jóval fejlettebb távközlési piacon is inkább a konszolidáció jellemző (Nagy-Britanniában éppen az Orange-ba olvad be a T-Mobile), itthon ezért virtuális mobilszolgáltatónak továbbra sincs mozgástere - a Magyar Posta egyébként nem is virtuális mobilszolgáltató, hiszen nem versenytársként, hanem lényegében egy disztribúciós csatornaként lépett a piacra. \"A Magyar Postával több mobilégnek is volt együttműködése, nekünk is, Magyarországon nem ez a legattraktívabb hálózat\" - hangzott el a beszélgetésen.

A T-Mobile nem csak a mobil hangpiacon, hanem a mobilinternet-piacon is stabil piacvezető, itt a cégnek jelenleg 46,7 százalékos piacrésze van. Az 1 gigabájtnál nagyobb adatcsomagok esetében a T-Mobile részesedése 51,5 százalék, ami azért fontos - hívta fel rá a figyelmet Winkler -, mivel a mobilinternetet ténylegesen is (ki)használó előfizetők többsége a T-Mobile-lal kötött szerződést. A cég álláspontja szerint  hálózatok egyelőre jól bírják kapacitással a folyamatosan növekvő adatforgalmi igényt, ugyanakkor a nagyobb hatékonyságú technológiáknak (például LTE) \"rövid időn belül\" le kell váltaniuk a kurrens adatátviteli közegeket.

Kínos történet

A mobilszolgáltató kapcsán szó esett a december 4-én bekövetkezett hálózati üzemzavarról is, melyet \"nagyon kínos történetnek\" nevezett a cég első embere, ugyanakkor hozzátette, ilyen hiba minden olyan szolgáltatónál előfordulhat, mely ennyi ügyfelet lát el és ilyen mértékben függ a technológiától. A cég megrendelésére készült kutatás szerint egyébként az ügyfelek meglepően türelmesen fogadták a hálózat december eleji akadozását, mely összességében mintegy 160 millió forintnyi árbevétel-kiesést okozott a szolgáltatónak, a kárpótlásul adott ajándék percek miatt azonban a tényleges költségek elérhetik a 700 millió forintot is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról