Szerző: Dojcsák Dániel

2009. május 5. 16:34

Az oktatási piacra törne be a nagyobb kijelzős Kindle

Az Amazon.com hivatalosan is megerősítette azokat a híreket, melyek szerint a közeljövőben egy új, sokkal nagyobb kijelzővel és egy fejlettebb böngészővel szerelt Kindle lát majd napvilágot. Az új elektronikus könyvolvasó kijelzője 9,7 hüvelyk, azaz közel 25 centiméter átmérőjű lesz.

Ahogy a nagykönyvben meg van írva

A jelenlegi Amazon Kindle 6 hüvelykes kijelzője regények olvasgatására tökéletesen megfelel, de az új változattal a cég betörhetne az oktatási piacra is, ahol nem a ponyva irodalomra jellemző kis formátum dívik. Az oktatási piaci fókuszt erősíti a beépített PDF-olvasó, illetve az, hogy az eddig is elérhető kiemelés és jegyzetek mellett lehetőség van magyarázó széljegyzetek beszúrására is, ami egyértelműen az egyetemi oktatáshoz, illetve a tanuláshoz kapcsolódó egyik jellemző megoldás.

A projekthez közel álló forrásokra hivatkozva a Wall Street Journal is beszámol az új Kindle érkezéséről. Az amerikai lap szerint az eszköz megújulásával párhuzamosan megjelennek időszakos kiadványok és tananyagok kiadói számára fejlesztett funkciók. Az Engadget tudomása szerint például a New York Times havi 9,95 dollárért kínál majd havi előfizetést napilapjára, szemben a mostani 13,99 dolláros havi előfizetési ajánlattal.

A WSJ szerint az Amazon együttműködik majd egyetemekkel is, s további kutatásokat végez azzal kapcsolatban, hogy a hallgatóknak milyen tapasztalataik lesznek az eszközzel oktatási környezetben. Ha minden igaz, a clevelandi Case Western Reserve University hallgatói a következő szemeszterre már kapnak a nagy kijelzős Kindle-ből. Az eszközre \"tankönyveket\" telepítenek majd (kémia, számítástechnika, általános képzési tárgyak), majd a teszt végeztével összevetik a tapasztalatokat azon hallgatókéval, akik könyvekből tanulnak. Ezen kívül öt másik amerikai egyetem is részt vesz a Kindle-projektben, mégpedig a Pace, Princeton, Reed, Darden School, illetve az Arizonai Állami Egyetem.

Gombamód szaporodnak

Az újítások között szerepel továbbá, hogy a februárban megjelent kísérleti változat helyett egy fejlettebb böngészőt telepítenek az új Kindle-re. A fejlődésre és az újabb piacokra szüksége is lesz az Amazonnak, ha meg szeretné tartani vezető pozícióját. Nemrégiben a Hearst Corporation médiakiadó erősítette meg, hogy egy kifejezetten médiafogyasztásra szánt elektronikus olvasót tervez, de emellett az Amazon Kindle-t gyártó Foxconn is saját eszköz piacra dobásán gondolkodik, de szinte havonta jelennek meg új szereplők, kihívók az elektronikus olvasók piacán.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról