Street View: Budapestet is fotózza a Google autója
Holnap Magyarországra, pontosabban Budapestre érkezik a híres Google Car, azaz a Google Street View szolgáltatáshoz szükséges nagyfelbontású fotókat elkészítő autó. A cég tájékoztatása szerint az Egyesült Államok és Nyugat-Európa néhány országa után az EU keleti és északi országai is sorra kerülnek, hamarosan a térképszolgáltatás keretében az itteni fővárosok is bejárhatóak lesznek.
Mégsem érdekel? Olvasd el ezeket:
A kameratoronnyal felszerelt, Google-logós Opel Astrák a balti államok és Lengyelország után Budapesten teljesítenek majd félig titkos küldetést, s a következő napokban, hetekben itt cirkálnak majd, hogy a város közepétől kezdve szisztematikusan kifelé haladva fényképezzenek le minden utcát, ahová civil autóval lehetséges behajtani.
A Google Street View, vagyis "Utcakép" szolgáltatás lényege, hogy az autó tetején lévő kameraállványból, lassan haladva 360 fokban körbefényképezve az adott terület minden szegletéről sok-sok képet készítve egy panorámakép-rendszert hoznak létre, mely virtuális valósággá összeállva bejárhatóvá teszi az adott környéket. A fotók összeillesztve jelennek meg, kiegészülve a navigációt segítő kezelőfelülettel, így egy pontból kiindulva, lépésről lépésre végigjárható egy útvonal, felfedezhető egy kereszteződés.
Bonyolult útvonaltervezés
Ahol működik a Street View, illetve annak mobiltelefonos változata, ott többé nem probléma, hogy vajon melyik az a kis utca, amelyikbe be kell kanyarodni, nem kell többé azt bogarászni, hogy melyik az általunk keresett házszám, vagy ha valaki albérletet keres, akkor egyszerűen meg tudja nézni, hogy a környék tényleg olyan barátságos-e, mint azt a hirdetés állítja.
A rendelkezésre álló információk alapján úgy tudni, hogy a felvételek készítésekor egy autó köröz majd a városban, de az időjárási és egyéb szempontokat is figyelembe véve a régióban munkálkodó autókat bármikor átvezényelhetik valamelyik szomszédos országba. A Google szokás szerint teljesen misztikus módon hajtja végre a küldetést, így nem lehet tudni, hogy mikor és honnan érkezik az autó, sem azt, hogy pontosan meddig marad, mely részeken jelenhet meg és hogy milyen útvonalon halad majd.
Megvan a helyi hatóságok áldása is
Annyi biztos, hogy a Google előzetesesen egyeztetett a helyi hatóságokkal, s miután kiderült, hogy sem a fotózásnak, sem a szolgáltatás elindításának nincs törvényi akadálya, a fekete autó nyugodtan kezdheti meg küldetését. A fotózási folyamat persze csak az első lépés, a napokig vagy akár néhány hétig is eltartó képkészítés után a milliónyi kép feldolgozása folyik majd a Google szerverein, amikor is a képek rendszerezése, összeillesztése mellett az arcok és a rendszámok kitakarására is sor kerül. Természetesen teljesen automatizált folyamatok mellett, a nagyságrendekre tekintettel a manuális munka itt teljesen elképzelhetetlen.
Európában a Google autók sötét színű Opel Astrák, de a modell figyelése helyett elég a másfél méter magas tornyot keresni az autó tetején, melyre kilenc digitális kamera, lézeres távolságmérők, illetve GPS, 3G és Wi-Fi antennák vannak szerelve. Az autó belül is tele van technikával, a képek és a begyűjtött adatok elmentése annyira összetett feladat, hogy utasok számára nem is igen marad hely az autóban.
Mivel minden automatizált, ezért a sofőr feladata csupán annyi, hogy a kijelölt útvonalakon lassan, komótosan végighajt. A Google beszámolói szerint komoly problémákkal nem találkoztak, de a meghökkent rendőrök gyakran megállítják a csodabogarat, illetve a szokatlan konstrukció miatt a vezetőnek arra is figyelnie kell, hogy ne hajtson be olyan alagútba vagy híd alá, mely nem elég magas ahhoz, hogy a kamerák is átférjenek. Az apró malőrök elkerülése végett minden esetben helyi sofőröket bérel fel a Google, akik a várost is jobban ismerik, illetve a rendőrséggel is könnyebben szót értenek.
Behajtani tilos, kivéve célforgalom
Szűk sikátorokba, korzókba, lezárt területekre viszont még a jó helyismerettel rendelkező Google-sofőrök sem hajthatnak be. Budapesten pedig számos ilyen hely van, s ha a Váci utcát vagy épp a Liszt Ferenc teret sem szeretné kihagyni a cég, akkor speciális behajtási engedélyeket kell szereznie, vagy be kell vetni a gyalogos/biciklis változatot, mely egyelőre csak egyfajta legendaként él. A Google is beismeri, hogy létezik megoldása erre a problémára is, de nem árulja el pontosan mi az és hogy néz ki, aki kíváncsi, az az interneten kutakodva lelhet válaszokat.
videoverseny (x)
Elindult a Smarter Cities videópályá- zat, a főnyeremény egy Apple iPad! Mutasd meg miként tennéd jobbá a városi életet, a városok működését!
Nicsak!
A Street View szolgáltatással kapcsolatban a közvélemény a lelkesedés mellett gyakran a személyiségi jogok megsértésének kérdését is pedzegeti. Az Egyesült Államokban már vesztettek el pereket a Google ellen, s döntés született, hogy amennyiben az autó nem hajtott magánterületre, akkor a fotók teljesen törvényesen készültek el, s kerültek fel az internetre. Európában az adat- és személyiségi jogvédelemnek egész más megközelítése él, így itt több buktatója volt az indulásnak, de mostanra a legnagyobb falatnak számító Egyesült Királyság és Franciaország után Olaszországban, Németországban és Spanyolországban is több nagyvárosról is elkészült a virtuális leképezés.
Kelet-Európában a főbb prioritások a fővárosok, de a későbbiekben egyéb nagyvárosok is sorra kerülhetnek majd. A sorrendet a Google önkényesen állítja össze, de figyelembe veszi a lehetséges igényeket, a turisztikai fontosságot is. Magyarországon egyelőre kizárólag Budapest van fókuszban, pedig az utazók által kedvelt Balaton körbefotózása sem lenne rossz dolog. A Google magyarországi munkatársaitól úgy tudjuk, hogy ilyenekkel kapcsolatban lehet lobbizni a központnál, de ők is "pénzből élnek", így a kérés akkor hallgattatik meg, ha a mögött üzleti potenciál is húzódik.
Kapcsolódó anyagok
- Már mobiltelefonon is megmutatja az utcaképet a Google Maps
- A Google már a hátsó kertben van
- Mostantól helyfüggő találatokat ad a Google
- Barátainkat is megkereshetjük a mobilos Google Maps-szel
- Budapestet elkerüli a Google Transit
- Háromdimenziós épületekkel bővült a Microsoft online térképszolgáltatása is













