Szerző: Vörös Péter

2001. március 29. 10:20

A Sega részvényárfolyama emelkedik a céggel kapcsolatos optimizmus miatt

HIRDETÉS

[Bloomberg] A keddi 11%-os emelkedés után a cég részvényárfolyama tegnap további 4,9%-kal emelkedett dacára annak, hogy a technológiai részvények Tokióban sem szerepeltek túl jól. Több, mint 2 millió részvény cserélt gazdát, szemben az 1,4 millió darabos féléves átlaggal. A befektetők szerint a régóta veszteséges vállalat végre úton van a felemelkedés felé.

Ezen a hétvégén a Sega hat olyan játékot fog bemutatni, amelyet az NTT DoCoMo i-mode Internetes mobiltelefonokon lehet majd használni. Elemzők szerint várható az is, hogy a cég, amely nemrég állt le a Dreamcast játékkonzolok gyártásával, hamarosan be fogja jelenteni azt, hogy megállapodást köt a Microsoft-tal játékok fejlesztéséről az Xbox játékkonzolhoz.

A befektetők további részleteket várnak a cég helyreállítási stratégiáját illetően a ma kezdődő Tokiói Játékkiállításon.

Tavaly decemberben a New York Times még azt jelentette, hogy a Microsoft meg kívánja venni a gondokkal küszködő Sega-t. Isao Okawa, a Sega elnökének márciusi elhalálozása talán segítheti a két cég közötti együttműködést, mivel Okawa kifejezetten nem kedvelte Bill Gates-t, a Microsoft elnökét.

a címlapról