:

Szerző: Barna József

2001. március 6. 22:49

Feketelistán az ismert angol számítástechnikai bulvárlap, a The Register

[The Register] Az internetes tartalomszűréssel foglalkozó SurfControl felvette CyberNOT listájára (azaz indexre tette) a The Register című angol számítástechnikai bulvárlapot. Az 1998 szeptemberében alapított cég azzal az elsődleges céllal jött létre, hogy saját fejlesztésű programjai által aggódó szülők számára lehetővé tegye az otthoni számítógépeken megjeleníthető tartalom szűrését. Később, minthogy a vállalati szektorban is igény jelentkezett a dolgozók által látogatott oldalak kontrollálására, a cég üzleti felhasználóknak is kifejlesztette szűrőprogramját.

Így jelenleg a cég programjait használó vállalatoknál dolgozók számára munkahelyükről elérhetetlen a The Register honlapja. A döntés érdekességét az adja, hogy a lap nehezen sorolható be a SurfControl által felállított tiltandó kategóriákba. A vitatható lépés hátterében az állhat, hogy egyes felhasználók javaslatokat tehetnek egyes oldalak tiltására; s feltételezhetően valaki élt ezzel a jogával. A The Register természetesen nem hagyja annyiban a diszkriminatív lépést.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.