Szerző: Vörös Péter

2001. február 19. 07:51

A Hewlett-Packard részvényárfolyama közel 9%-kal visszaesett, miután a cég gyengébb éves eredményeket vár

HIRDETÉS

[Bloomberg] A cég részvényárfolyama pénteken 3,22$-ral (8,86%-kal) 33,13$-ra csökkent. A cég pénzügyi vezérigazgatója, Bob Wayman csütörtökön a tőzsdei zárás után elmondta, hogy a mostani pénzügyi évre vonatkozó átlagos nyereség várakozások (részvényenként 1,70$) esetleg nem fognak realizálódni. A cég első negyedéve eredményei kiábrándítóak voltak és a jövőre vonatkozó kilátások sem biztatták sok jóra a befektetőket. A fogyasztók és a vállalatok is kevesebb HP számítógépet vásároltak és a nyomtatók eladásai is gyengültek. A HP részvényárfolyama az elmúlt 1 évben 37%-ot csökkent.

A második pénzügyi negyedévben a cég arra számít, hogy az előző negyedévhez hasonlóan alacsony vagy közepes értékű egyszámjegyű lesz a növekedés. A bruttó haszonrés a korábban vártnál gyengébb, 27-28% lesz, mondta Wayman.

A HP első pénzügyi negyedéve azért is sikerült olyan rosszul, mert az amerikai fogyasztók és vállalatok egyre óvatosabbá váltak a számítástechnikai bevásárlásaikkal kapcsolatban. A Gateway és a Dell nemrég jelentette be azt, hogy csökkentik előrejelzéseiket és alkalmazottakat bocsátanak el a helyzet kezelése érdekében.

A Hewlett-Packard nettó nyeresége 59%-kal 328 millió $-ra (részvényenként 17 centre) csökkent a januárban véget ért pénzügyi negyedévben, a forgalom pedig 2,4%-kal 11,9 milliárd $-ra nőtt (ez a már csökkentett előrejelzések alsó végén volt).

A cég bevallása szerint Észak-Amerikában a nyomtató eladásai 4%-kal csökkentek - ez pedig hagyományosan az a részleg szokott lenni, amelyik motorja a forgalomnak és a nyereségnek. A vállalati PC eladások 11%-kal csökkentek, míg az otthoni PC-k forgalma lényegében változatlan volt. Több, mint két éve ez volt az első alkalom, hogy a cég számítógépes részlege veszteséget realizált.

Elemzők szerint a helyzet tovább romolhat, mielőtt javulni kezdene. A Hewlett-Packard-ot is érinti a kemény gazdasági környezet és a számítógépes részlegnél gondok voltak a viszonteladókkal való viszony kezelésében is: a Hewlett-Packard értékesítési részlege annak érdekében, hogy növelje eladásait, számos olyan nagyvállalati vevőt célzott meg, amely a viszonteladók listáján is rajta volt. Ez a helyzet megnehezítheti a cég és a viszonteladók kapcsolatát és azt jelentheti, hogy a viszonteladók más, rivális termékeket (is) fognak árulni. Elemzők szerint ennek a problémának a helyrehozása legalább fél évbe fog kerülni. Ezalatt az idő alatt a Hewlett-Packard piacot veszíthet azon a piacon, ahol a növekedés viszonylag állandó maradt: a Web-helyeket futtató szerverek piacán.

a címlapról