Szerző: Barna József

2001. február 15. 00:26

Az Intel kiszáll a valósidejű internetes médiaszolgáltatás piacáról

[Upside Today] Az Intel vezetése tegnap úgy döntött, hogy a piac lassú fejlődése, a jelentős konkurencia valamint az általános gazdasági visszaesés miatt kivonul a valósidejű internetes médiaszolgáltatás piacáról. Amint azt Erica Fields, a cég egyik szóvivője elmondta: Ha e három tényező kombinációját üzleti szemmel nézzük, látnunk kell, hogy ez volt a helyes döntés.

[Upside Today] Az Intel vezetése tegnap úgy döntött, hogy a piac lassú fejlődése, a jelentős konkurencia valamint az általános gazdasági visszaesés miatt kivonul a valósidejű internetes médiaszolgáltatás piacáról. Amint azt Erica Fields, a cég egyik szóvivője elmondta: "Ha e három tényező kombinációját üzleti szemmel nézzük, látnunk kell, hogy ez volt a helyes döntés."

Az Intel tavaly májusban indította el Media Service szolgáltatását, melyre az akkori tervek szerint 200 millió dollárt fordított. Ebben az időben azonban már olyan nagy cégek voltak jelen a piacon, mint a Yahoo, az Akamai Technologies és a RealNetworks. Az Intel tehát megkésve lépett be e piaci szegmensbe, melynek növekedése - a nagy sávszélességű internetes kapcsolatok lassú elterjedésének köszönhetően - elmaradt a cég várakozásaitól. A szolgáltatás megszüntetése 200 alkalmazottat érint, akiknek az Intel más posztokon biztosít majd állást a cégen belül.

E lépés azért is meglepő, mert a Pentium 4 processzorban bevezetett NetBurst architektúra többek között éppen a valósidejű médiaszolgáltatást támogató forradalmi újdonságként lett beharangozva.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról