Szerző: Vörös Péter

2001. február 13. 09:10

A Compaq megjelentette az Alpha chip legújabb változatát

[CNET] Hétfőn a cég bejelentette az új, Alpha 21264 névre hallgató, 833 MHz-es chipet, amely a Compaq AlphaServer ES 40 szerver termékcsaládban lesz elérhető, ez utóbbiak több száz ezer $-os (vagy még annál is drágább) készülékek. Egyes ügyfelek, pl. biotechnológiai vállalatok már használják is az új szerver első változatait. A tegnapi bejelentés a széles körű elérhetőségre vonatkozik.

A processzor kb. másfél évvel később jelent meg az eredeti tervekhez képest, de a csúcskategóriájú szerverek között ez nem számít nagy dolognak: a Sun UltraSparc III processzora az eredetileg tervezett időponthoz képest egy éves késéssel jelent meg. Az Intel Itanium processzora eredetileg 1999. közepén jelent volna meg, de a mostani szervek szerint az első Itanium szerverek ebben a negyedévben fognak megjelenni, bár további csúszás várható.

A korábbi borúlátó jóslásokkal ellentétben az Alpha az utóbbi időkben szép eredményeket ér el mostanában: a Compaq 17%-os forgalomnövekedést ért el az ún. business critical szerverek eladásában 2000-ben, e részleg bevételeinek 2/3-a számított az Alpha szerverekből. Az év első felében az Ericsson meg fogja jelentetni első Alpha chip-es telekommunikációs switch-jét, jelentette be Rick Frazier, a Compaq Business Critical szerverek elnökhelyettese. Frazier azt is elmondta, hogy a cég hét jelentős szuperszámítógép megrendelést is szerzett.

A platform iránt megújult érdeklődés részben annak köszönhető, hogy Michael Capellas, a cég elnök-vezérigazgatója szűkebb értékesítési stratégiát dolgozott ki: ahelyett, hogy az egész szerver piacot célozná meg a Compaq, a cég úgy alakította stratégiáját, hogy bizonyos szegmensekre összpontosította figyelmét, mint pl. szuperszámítógépek, Oracle alkalmazásokat használó e-kereskedelmi ügyfelek, stb. Ezáltal olyan ügyletekre tudott koncentrálni a cég, amelyeknél jó esélye volt a győzelemre. (Egyértelműen látszik annak az áldásos hatása, hogy a cég az egyetlen olyan jelentős számítógépgyártó cég, amelynek elnök-vezérigazgatója korábban informatikai vezérigazgató volt.)

A Compaq forgalmának helyrehozatalában nagy mértékben segített az új Wildfire szerverek 2000. közepei megjelenése - ez az ún. GS Alpha termékcsalád. Korábban a szerverek alkatrész hiány miatt csúsztak. Bár a kitűzött célokat nem érte el a GS termékcsalád, így is 800 millió $ értékben adtak el belőle. Bár az elemzők szerint túl korai lenne azt kijelenteni, hogy a cég megnyerte a háborút, az egyértelmű, hogy jelentős előrelépést tett a Compaq.

A 833 MHz-es Alpha az első új Alpha azóta, hogy a cég tavaly bejelentette 733 MHz-es változatát. Az 1 GHz-es változat mintapéldányait már készíti a cég és sorozatban kapják az IBM-től a chip-eket. (Az IBM a Compaq egyik gyártó partnere a Samsung mellett). A 21364-es chip, a 21264 utódja szintén hamarosan a piacra kerül. Az eredetileg 2000. közepére tervezett chip-ben Rambus vezérlő is található.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról