:

Szerző: roberto

2001. február 7. 00:02

A szoftvercégek számára már elérhető a LinDVD

Az InterVideo által fejlesztett LinDVD (a WinDVD Linux-os párja) szoftveres DVD-lejátszót a szoftvercégek már megkaphatják tesztelés és más programokba való integrálás céljából. A Red Hat, SuSe, Caldera Systems és a Corel képviselőivel pedig még folynak a tárgyalások a program disztribúciókba való bekerüléséről. A kiskereskedelmi vátozat még ebben a negyedévben meg fog jelenni és persze le lehet majd tölteni az InterVideo oldalaról is, 30 dollárért.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról