Szerző: Vörös Péter

2001. február 6. 10:12

Minden szem a Cisco ma bejelentendő negyedéves eredményein van

A befektetők azért összpontosítanak annyira a Cisco Systems negyedéve eredményire, mert attól várják azt, hogy irányt mutat a technológiai szektor egészének egészségességével kapcsolatban. Az elemzők szerint a Cisco második pénzügyi negyedéves nyeresége részvényenként 19 cent lesz, míg forgalom várható értéke 6,9 milliárd $, ez 60%-os növekedés az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest (korábban 7 milliárd $-os ill. 63%-os volt az előrejelzés). Azonban az amerikai gazdaság lassulására utaló jelek miatt a Cisco várhatóan lassúbb növekedést fog elérni a következő negyedévben, sőt lehet, hogy még azon túl is.

Míg a Dell, a Compaq és a Microsoft főként a PC piacot tükrözik, addig a Cisco a hálózati berendezések piacára összpontosít, mostani eredményei tehát egy olyan területről mondanak el sokat, ahol eddig a kiadások jelentősek és növekvők voltak. Természetesen ez a piac sem mentes az amerikai gazdaság gyengülésétől, januárban a Cisco három riválisa tett közzé profit-figyelmeztetést (a 3Com, a Lucent Technologies és a Foundry Networks).

A Cisco súlya a hálózati világban egyértelmű: a cég a világ legnagyobb hálózati berendezés gyártója, legyen szó vállalati felhasználásról vagy telekommunikációs szolgáltatókról - dacára az egyre jelentősebb versenynek (ld. az olyan hagyományos vetélytársakat, mint a Lucent Technologies és a Nortel Networks ill. az olyan feltörekvő versenyzőket, mint a Juniper Networks, a Sycamore Networks ill. a Redback Networks). Egy rövid időre a cég a világ legértékesebb vállalata volt (piaci érték alapján), de most visszaesett a harmadik helyre a Microsoft és a General Electric mögé.

A szolgáltatók esetleges gyengébb keresletét a Cisco várhatóan pótolni tudja a vállalati eladásokkal. Az elemzők szerint a cég széles termékpalettája, az ügyfélkapcsolatok erőssége és a stratégia végrehajtásának agilitása egyaránt azt erősítik, hogy a Cisco jól fog szerepelni az egyre kevésbé kedvező gazdaság környezetben is, bár természetesen nem fogja tudni teljesen kivonni magát a gazdaság hatásai alól.

A negyedéves pénzügyi jelentés közzététele kedden a tőzsdei zárás után várható.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról