:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2025. március 11. 14:30

Tesztelni kezdte a Meta a saját tervezésű AI-chipet

Jól halad a Meta első, saját tervezésű AI-processzorának a gyártás-előkészületi fázisa.

Belsős források szerint már a tesztfázisban jár a Meta házon belül tervezett, kifejezetten AI-tanítási feladatokra optimalizált processzorának tervezési folyamata. A közösségi óriás egyelőre csak korlátozottan telepítette a komponenst, és amennyiben az első tesztek ígéretesen zárulnak, utána várható a tömeggyártás és a széleskörű felhasználás. A saját hardver egy dedikált gyorsító, amit kifejezetten AI-specifikus feladatok kezelésére terveztek, így az integrált grafikus feldolgozó egységeknél (GPU) energiahatékonyabb. A vállalat partnere ebben a világ legnagyobb szerződéses bérgyártója, a tajvani Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC).

A Meta azután kezdett tesztelni, hogy elérte az első tape-out fázist, vagyis a dizájn terveit véglegesítették a mérnökök. Egy tape-out nagyjából tízmillió dollárba kerül, és 3-6 hónapot vesz igénybe, a teszt sikerességére pedig nincs garancia, hiba esetén a Metának diagnosztizálnia a problémát, és meg kell ismételnie a tape-out-ot. A vezetők 2026-ban szeretnék elkezdeni az MTIA sorozatba tartozó új Meta chip használatát képzéshez és számításigényes folyamatokhoz, melyek során adathalmazokat táplálnak be az AI-rendszerbe képzés céljából.

metachipje

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az újonnan készülő chip (melynek képességeiről egyelőre semmit nem tudni) a cég legutóbbi lépése annak irányába, hogy csökkentse kitettségét a piac legnagyobb szereplőjének számító Nvidia-tól és más gyártóktól. A házon belüli chipek fejlesztésére irányuló törekvés része a Meta hosszútávú tervének, aminek célja az infrastrukturális költségek csökkentése. A vállalat jelenleg óriási pénzeket tol bele az AI-fejlesztésbe, kiadásai 2025-ben várhatóan 114-119 milliárd dollárra rúgnak az előrejelzések szerint, amibe beleértendő a javarészt AI-infrastruktúrára fordított 65 milliárd dolláros tőkekiadás.

A Meta-hoz hasonló nagy technológiai cégek jelenleg sorban állnak az Nvidia chipjeiért és gyorsítóiért, ám a Google-tól a Microsofton át az Amazonig bezárólag mindegyik vállalat megkezdte vagy már be is fejezte a saját infrastruktúrájába illeszkedő AI-gyorsítók fejlesztését. A cél mindegyik esetben a mesterséges intelligencia-fejlesztéseknek rendkívüli költségigényének és a rendszerek üzemeltetési költségeinek a csökkentése.

A közösségi médiával foglalkozó vállalat az Nvidia egyik legnagyobb ügyfele maradt, és GPU-k arzenálját halmozta fel modelljei képzésére, többek közt az ajánlórendszere és a hirdetési rendszerei, valamint a Llama Foundation működtetéséhez.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

2

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.