Gigászi összegből épül az OpenAI Csillagkapu projektje
500 milliárd dolláros AI-infrastruktúra fejlesztési programot indít közös együttműködésben az OpenAI, a Softbank és az Oracle, az első adatközpontok Texasban kezdik majd meg működésüket.
A Fehér Ház sajtótájékoztatóján jelentették be egy kifejezetten AI-fejlesztésekhez szánt adatközpont-rendszer kiépítését, aminek ambíciózus jellegét tükrözi már az elnevezése is, hiszen ez lesz a „The Stargate Project”, azaz a Csillagkapu Projekt. A kezdeményezésben olyan cégek vesznek részt egy közös szervezet keretében, mint a Softbank, az OpenAI, az Oracle és az MGX, akik a következő négy évben együttműködnek Donald Trump kormányzatával az 500 milliárd dolláros magánszektorbeli beruházás megvalósításában.
A beruházás keretében lényegében egy új AI infrastruktúrát építenek ki az OpenAI számára az Egyesült Államokban, aminek kiépítésében és üzemeltetésében az Arm, a Microsoft és az Nvidia is segíteni fog, a tervek szerint az első adatközpontokat Texasban húzzák fel. Az új vállalkozásként bejelentett Stargate vezető partnerei a SoftBank és az OpenAI lesznek, míg a SoftBank pénzügyi, addig az OpenAI pedig működési oldalért felel. Az új partnerség részleteit még nem osztották meg.

Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.
A Microsoft külön jelentette be, hogy megújította az OpenAI-jal kötött együttműködését, melynek értelmében a két cég közti megállapodás kulcsfontosságú elemei 2030-ig is érvényben maradnak, beleértve az OpenAI API-kra vonatkozó kizárólagosságot és a bevételmegosztási konstrukciót.
Sam Altman és Masayoshi Son, az OpenAI és a Softbank vezetői a sajtótájékoztatón hangsúlyozták, hogy a projekt Donald Trump választási győzelme miatt valósulhat meg, továbbá hogy az infrastruktúra biztosítja az USA vezető szerepét a mesterséges intelligencia területén, több százezer munkahelyet teremtve, ami hatalmas gazdasági előnyökkel jár majd az egész világ számára.