:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. november 21. 14:39

Lemondott a Cruise vezére egy robottaxis baleset után

Két vezető is távozott az önvezető fuvarszolgáltatást nyújtó Cruise éléről, miután egy baleset kapcsán a hatóságok úgy találták, hogy a cég fontos információkat tart vissza, illetve felfüggesztették az utakon való cirkálásra vonatkozó engedélyüket is.

Távozott pozíciójáról a General Motorshoz tartozó Cruise vezérigazgatója, Kyle Vogt, miután egy robottaxi elütött, majd métereken át sodort egy gyalogost. A kaliforniai tisztviselők azzal vádolták meg a céget, hogy a baleset után kulcsfontosságú információkat és felvételeket tartottak vissza, ami akadályozza a hatóságokat abban, hogy hatékonyan és időben értékeljék a Cruise járműveinek biztonságos működését. Vogt bejelentése után egy nappal később lemondott Daniel Kan társalapító és termékigazgató is.

A California Department of Motor Vehicles (DMV) a múlt hónapban felfüggesztette a Cruise engedélyeit az autonóm járművek telepítésére és a vezető nélküli tesztelésre, három héttel azután, hogy egy Cruise jármű elütött és magával rántotta a fent említett gyalogost San Franciscóban, aki súlyos állapotban került kórházba. A cég ezt követően bejelentette, hogy „szünetelteti” az összes sofőr nélküli tevékenységét az Egyesült Államokban, beleértve San Franciscót, Austint, Phoenixet, Houstont, Dallast és Miamit. A szünet körülbelül 70 járművet érint.

A General Motors 2016-ban vásárolta fel a Cruise-t, aminek jövőjével kapcsolatban továbbra is optimista a leköszönő vezető, mivel fogalmazása szerint „szilárd, több évre szóló ütemterv” garantálja az elképzelt termékek és szolgáltatások megvalósulását.

cruise_car_fleet-robotaxis

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az Egyesült Államok Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatala október 16-án vizsgálatot indított a Cruise járművekkel kapcsolatban, miután két gyalogos sérüléséről érkezett jelentés, köztük az október 2-i incidensről. Az ügynökség szerint a Cruise autók vélhetően nem jártak el kellő óvatossággal az úttesten lévő gyalogosok körül.

Több hónap egyeztetést követően a kaliforniai közüzemi bizottság (CPUC) augusztusban szavazta meg a Cruise robotaxijainak kiterjesztett működését, így a hét minden napján, a város egész területén lehetővé vált a fizetős taxiszolgáltatás működtetése. Azonban már az indulás sem volt zökkenőmentes: az első hétvégén egyre jelentek meg a közösségi felületeken a robotaxik meghibásodásairól szóló videók, a döntést ellenzők  félelmei pedig beigazolódni tűnnek. Az Outside Lands zenei fesztivál miatt megnövekedett forgalom közepette számos önvezető autó meghibásodott, ezzel zűrzavart keltve, egy Cruise jármű pedig majdnem elgázolt egy zebrán átkelő családot. North Beach részen körülbelül 10 Cruise autó szintén közlekedési katasztrófát okozott, amikor feltorlódva ellehetetlenítette egy főútvonal közlekedését.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.