:

Szerző: Koi Tamás

2022. augusztus 15. 13:57

Évekkel ezelőtt majdnem reklámmentes lett a Facebook

Noha a Meta és az Apple mindenkori viszonya ma tűnik a legfeszültebbnek, ez nem volt mindig így, sőt, egy időben a két cég egészen erős partneri megállapodásokról tárgyalt.

Az Apple és a Meta között ma már korántsem olyan jó a viszony, mint évekkel ezelőtt, noha a két cég még csak nem is feltétlenül számít egymás konkurensének az IT-szegmensben. A The Wall Street Journal riportja szerint az Apple hosszú évekkel ezelőtt arról próbálta meggyőzni a Metát, illetve akkor még csak Facebookot, hogy az App Store-on keresztül jelentős többletbevételhez juthatna bizonyos "ötletek" vagy értéknövelt szolgáltatások megvalósítása által.

A lap informátorai szerint az Apple akkor egy "mindenki számára előnyös" üzleti modell bevezetésére próbálta rávenni a Facebookot - ez lett volna a Facebook-előfizetés, melynek segítségével reklámmentesen lehetett volna használni a közösségi oldal szolgáltatásait. Az Apple számára ez a modell komoly bevétellel kecsegtethetett volna, hiszen az iOS-es előfizetések után az App Store üzleti feltételei szerint jutalék illethette volna meg.

facebook_ad

5 erős érv a Kafka alapozó képzésünk mellett

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

5 erős érv a Kafka alapozó képzésünk mellett Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

Az Apple egy időben azt is megpróbálta elérni, hogy a jutalékrendszert a Facebook applikációban indított, illetve vásárolt hirdetésekre is ki lehessen terjeszteni - elsősorban a legegyszerűbb, pár kattintással elindítható bejegyzés kiemelés kapcsán érvelt úgy a cupertinói cég, hogy azok valójában alkalmazáson belüli vásárlások, végül azonban a Facebook viszonylag könnyedén lesöpörte az asztalról ezt az érvet.

A fentiekkel kapcsolatos tárgyalások 2016 és 2018 között zajlottak, a riport szerint egy ponton 2018-ban még annak a lehetősége is felmerült, hogy a Facebook teljesen leszámol a követőkódokkal, ám ezt állítólag végül személyesen maga Mark Zuckerberg torpedózta meg.

Végül éppen ezeknek a követőkódoknak a használatát nehezítette meg jelentős mértékben az Apple tavaly az iOS operációs rendszer 14.5-ös verziójának kiadásakor, mely a felhasználók privát szférájának fokozott védelme érdekében alapértelmezetten megtiltja az alkalmazások számára a követőkódok elhelyezését.

Visszatérő, 63. kraftie adásunkban rugóztunk a 4 napos munkahéten, a home office lassú halálán, a PIP-en és LinkedIn beállításokon, illetve a neres adás folytatásán is.

a címlapról

orcl

0

Sokkolta a Wall Streetet az Oracle

2025. szeptember 10. 09:51

A cég szerződéses lekötött megrendelésállománya az egekben, hatalmas növekedés jöhet a következő években.