:

Szerző: Koi Tamás

2021. november 4. 09:58

Az Apple szerint világvégét hozna a sideloading

Már-már kataklizmával fenyeget az Apple arra az esetre, ha szabályozói nyomásra kénytelen lenne a cég engedélyezni az alkalmazások független forrásból történő telepítését (sideloading) az iPhone-okra - a cég valójában azt szeretné elérni, ha az erre vonatkozó kötelezettség kikerülne a jelenleg formálódó, várhatóan 2023-ban hatályba lépő EU-s keretszabályozásból.

Minden iPhone okostelefon óhatatlanul támadások célpontjává válna abban az esetben, ha az Apple-nek engednie kéne jelenlegi szigorú alkalmazáskezelési feltételeiből, azaz elsősorban el kellene engednie azt a jelenlegi megkötést, hogy a készülékekre csak az App Store-ból lehet bármilyen alkalmazást telepíteni - hívta fel a figyelmet tegnap Craig Federighi, a vállalat szofvterfejlesztésért felelős vezetője a lisszaboni Web Summiton.

Federighi beszéde része annak a nagyerejű PR- és lobbitevékenységnek, mellyel az Apple azt kívánja elérni, hogy az Európai Unió jelenleg is formálódó, digitális piacokra vonatkozó keretszabályozása (Digital Markets Act, azaz DMA) a végleges formájában tartalmazza azt az előírást, mely alapján a felhasználók szabadon dönthetnének arról, hogy milyen forrásból telepítenek szoftvereket a különböző készülékeikre.

craig-federighi-sideloading-web-summit-talk

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az Apple illetékes vezetője előadásában leszögezte, a sideloading tiltásának jó oka van, elég az Android platform riasztó számaira vetni egy pillantást, ahol ez a fajta apptelepítési metódus gyakorlatilag a kezdetek óta elérhető. Federighi szerint ezt a döntést azért nem lehet a felhasználókra bízni, mert a kiberbűnözők túl agyafúrtak és sokszor még a magát tájékozottnak tartókat is félre tudják vezetni.

Ráadásul az így megfertőződött eszközök a fertőzések jellegéből fakadóan egész hálózatokat fertőzhetnek tovább, tekintet nélkül arra, hogy kormányzati, nagyvállalati vagy közüzemi rendszerekről van szó.

A cupertinói cég ugyanakkor a rendszert bírálók szerint valójában csak a 30%-os jutalékát félti, melyet az App Store-on keresztül végzett tranzakciók után beszed. Az egyik legnagyobb ellenlábas, az Apple-t az Európai Bizottságnál versenyellenes magatartás miatt bepanaszoló Spotify szerint a kiberbiztonsági aggályok folyamatos hangoztatása, illetve a támadásokkal való riogatás csak arra valók, hogy eltereljék a figyelmet a lényegről, vagyis arról, hogy az Apple nem játszik tisztességes játékot a piacon.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.