Szerző: Koi Tamás

2021. október 19. 09:31

A Lidl után a MOL-nak is búcsút int a Telekom

Az év végén megszűnik a Magyar Telekom és a MOL közt létrejött, márkázott mobilszolgáltatás nyújtására vonatkozó szerződés, ezzel a Lidl-hez kötődő Blue Mobile után újabb, harmadik félhez köthető mobilszolgáltatás szűnik meg Magyarországon.

December 31-ével lejár a Magyar Telekom és a MOL közt 2013-ban létrejött, márkázott mobilszolgáltatás (úgynevezett branded reseller konstrukció) nyújtására vonatkozó szerződés, ezzel rövid időn belül két hasonló konstrukció is kikopik a piacról. Amint azt korábban megírtuk, a Lidl diszkontlánccal kötött szerződést sem hosszabbították meg a felek, így a Blue Mobile tarifákra november 1-jétől már nem lehet szerződni.

A Telekom és a MOL által biztosított MOL Mobile csomagok kivezetése ugyanakkor sokkal kellemetlenebb hatással járhat, ez esetben ugyanis a Telekom weboldalán található tájékoztató szerint mindenképpen újra kell szerződniük az ügyfeleknek, ráadásul ezt csak személyesen lehet megtenni, valamelyik Telekom üzletben. Aki december 31-ig nem vált át valamelyik, értékesítés alatt álló Domino díjcsomagra, annak kikapcsolja a szolgáltatását a Telekom.

mol_benzinkut

Egészségbiztosítási program, külföldbiztos kódolás, átlátható drótváz (x)

A MediHelp költséghatékonyan, egyszerűen nyújt nemzetközi egészségbiztosítást.

Egészségbiztosítási program, külföldbiztos kódolás, átlátható drótváz (x) A MediHelp költséghatékonyan, egyszerűen nyújt nemzetközi egészségbiztosítást.

A szolgáltatás megszűnéséről a Telekom SMS-ben, előre értesíti a MOL Mobile ügyfeleket, akik az értékesítési ponton az új szerződés aláírásával egy időben új SIM-et is kapnak, valamint meglévő egyenlegüket is átvezetik, vagyis a váltás nem jár a korábbi feltöltés elvesztésével.

A 2013-ban megjelent MOL Mobile tarifái, illetve kedvezményrendszere szervesen integrálódott a MOL Multipont hűségprogramjába, így az telefonálhatott kedvezőbb percdíjjal, illetve küldhetett SMS-t olcsóbban, aki rendszeresen a MOL-nál tankolt. A kedvezményes perc- és SMS-díj egyébként a szolgáltatás elindulása óta változatlanul bruttó 28 forint volt - a Telekom jelenlegi Domino Fix feltöltőkártyás díjcsomagja bruttó 25 Ft-ért kínálja ugyanezt, az összeg pedig különböző kedvezményekkel tovább csökkenthető.

A MOL Mobile megszűnésével gyakorlatilag az összes márkázott mobilszolgáltatás megszűnik hazánkban. Ez a konstrukció az előző évtized elején élte virágkorát, amikor szinte mindegyik hazai mobilcég összeállt valamilyen partnerrel a piacszerzés reményében.

A Blue Mobile és a MOL Mobile mellett ilyen konstrukció volt a Telenor-háttérrel rendelkező Red Bull Mobile és a Vodafone-hoz kötődő Postafon vagy akár a TESCO Mobile, mely a legmerészebb próbálkozás volt mind közül, hiszen a szolgáltatást a Vodafone és a TESCO vegyesvállalata üzemeltette, az előfizetők pedig saját előhívószámot is kaphattak a hasonló megoldások közül akkor egyedüliként Magyarországon. 

Sokan szembesülnek a cloudos számlájuk elhízásával. Mint ahogyan a test számára is lehetséges egy jó étrend kialakítása a súlyfelesleg elkerülése érdekében, úgy egy kis tervezéssel a felhő költségei optimalizálhatók. Többek között ilyen témákkal foglalkozik a december 9-i HWSW meetup.

a címlapról

Hirdetés

FinOps: a fájdalommentes diéta titka a felhőben

2021. december 8. 14:25

Sokan szembesülnek a cloudos számlájuk elhízásával. Mint ahogyan a test számára is lehetséges egy jó étrend kialakítása a súlyfelesleg elkerülése érdekében, úgy egy kis tervezéssel a felhő költségei optimalizálhatók. Többek között ilyen témákkal foglalkozik a december 9-i HWSW meetup.