Szerző: Koi Tamás

2021. augusztus 11. 11:09

Itt a történelem eddigi legnagyobb kriptopénz-lopása

A történelem eddigi alighanem legnagyobb kriptopénz-lopását jelentette be tegnap az egyik decentralizált elven működő, több platformot összekötő szolgáltató, a Poly Network.

A világ eddigi legnagyobb kriptopénz-lopási akciójában több mint 600 millió dollár értékű tokennek és kriptovalutának kelt lába, miután ismeretlen tettesek betörtek az egyik legnagyobb, decentralizált pénzügyi összekötő-platformhoz (decentralised finance platform, azaz DeFi), a Poly Networkshöz.

A Poly egyike azon szolgáltatóknak, mely lehetővé teszi, hogy a kriptobányászok a tokeneket a különböző platformok közt átmozgassák (kvázi átváltsák), pénzügyi szolgáltató (jellemzően bank) közbeiktatása nélkül - a hackerek a cég közleménye szerint egy a rendszerben található biztonsági rést kihasználva mozgattak át saját számláikra 267 és 252 millió dollár értékben Ether és Binance kriptopénzt, továbbá mintegy 85 millió dollár értékű USDC tokent.

cryptocurrency

AI az IT-ban: ennek már fele sem tréfa

Június 16-án érkezik az idei első kraftie meetup!

AI az IT-ban: ennek már fele sem tréfa Június 16-án érkezik az idei első kraftie meetup!

Biztonsági szakértők szerint a Polyt ért támadást egy hosszú ideje tartó, alapos előkészítő folyamat előzhette meg, miközben a DeFi-szolgáltatók elleni támadások egyre gyakoribbak, ezáltal egyre több kárt is okoznak.

A mostani támadás összetettségét és méretét jól jelzi, hogy az idei statisztikák szerint januártól júliusig a teljes DeFi-szektor hasonló bűncselekményekhez köthető vesztesége összesen 474 millió dollárt tett ki, így csak ez az egy eset súlyosabb következményekkel járt, mint a teljes szektort ért idei támadások összességében.

A kriptovaluta-piaccal összefüggésbe hozható bűnesetek miatt bekövetkezett kár összege ezzel együtt is évről-évre csökken, így míg 2019-ben még 4,5 milliárd dollár, addig 2020-ban már "csupán" 1,9 milliárd dollár veszteség keletkezett a szegmenshez köthetően.

Csatlakozz partnerprogramunkhoz, mi pedig ajánlunk ügyfeleinknek, ezenkívül egyedi kedvezményeket is adunk webhosting csomagjainkra. Próbáld ki ingyenesen az Aruba Cloud-ot, most 40 ezer forint értékű vouchert adunk!

a címlapról

Hirdetés

AI az IT-ban: ennek már fele sem tréfa

2025. június 16. 05:33

Az AI technológiai és munkaerőpiaci hatásai az informatikában (2025) címmel érkezik az idei első kraftie meetup június 16-án.